Vágólapra másolva!
Független szakértők segítségével szeretné bebizonyítani a horvát férfikézilabda-válogatott, hogy a franciák elleni világbajnoki döntőben a játékvezetők többször sújtották téves ítéletekkel az együttest. A dán bírók közben arról nyilatkoztak, hogy a vb-szervezők prostituáltak által nyújtott szolgáltatásokkal próbálták megvesztegetni őket.

A dán Lars Ejby Pedersen játékvezető azzal vádolta meg a Horvátországban január 16. és február 1. között megrendezett férfikézilabda-világbajnokság szervezőit, hogy a vb-döntő előtt, melyben a vendéglátó horvátok és a franciák találkoztak, őt és a társait is prostituáltak által nyújtott szolgáltatásokkal próbálták megvesztegetni.

"Azon az esten, amikor a szervezők a világbajnokság valamennyi játékvezetőjét vendégül látták, a vacsora közben egyszer csak fiatal lányok jelentek meg, akik ugyan nem mutatkoztak be, de mindenki előtt evidens volt, hogy prostituáltakról van szó. Ilyen dolgok csakis a Balkánon fordulhatnak elő" - nyilatkozta a játékvezető a dán TV2-nek.

Pedersen azt is elmondta, hogy ő és két dán kollégája a történtek láttán angolosan távoztak. Mint ismeretes, a döntőben, melyben Pedersen fújta a sípot, a franciák magabiztos játékkal legyőzték a horvát együttest.

A Horvát Kézilabda Szövetség azonnal cáfolta a vádat: "Nagyon érdekes, hogy az eset pont most látott napvilágot, amikor három független szakértői véleményt kértünk, hogy bebizonyítsuk, a döntőben a játékvezetők többször is a horvát válogatottat sújtották ítéleteikkel. A döntőről készült felvételeket elküldtük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság játékvezetői testületének, s a téves ítéletek miatt, amelyek nagy kárt okoztak a horvát kézilabdasportnak, megbeszéléseket folytattunk az Európai Kézilabda-szövetség vezetőivel és tárgyalást kezdeményeztünk Hasszán Musztafával, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnökével" - olvasható a HRS közleményében.

A horvát lapok kiemelték, a dán játékvezető a világbajnokság után a következőket nyilatkozta: "A szervezés fantasztikus volt, semmiféle panasz nem érheti a szervezőket."

Ifjúsági-Eb Szerbiában

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) úgy döntött, hogy a június 25. és július 5. között megrendezésre kerülő női ifjúsági Európa-bajnokságnak Szerbia ad otthont. Hogy mely városokban rendezik majd a mérkőzéseket, arról még egyelőre nem született határozat, de a hírek szerint az EHF vezetői az elkövetkező tíz napban Szerbiába látogatnak, s utána jelölik ki a helyszíneket. Az Európa-bajnokságon 16 válogatott vesz részt, a magyar válogatott a C csoportban kapott helyet.

A csoportbeosztás:
A csoport: Oroszország, Dánia, Csehország, Románia.
B csoport: Horvátország, Szlovákia, Hollandia, Svédország.
C csoport: Franciaország, Magyarország, Macedónia, Litvánia.
D csoport: Spanyolország, Norvégia, Szerbia, Németország.