Vágólapra másolva!
Tony Parker 37 ponttal és 12 gólpasszal járult hozzá csapata, a San Antonio Spurs Dallas Mavericks felett aratott 93-76-os győzelméhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, keddi játéknapján.

A Miami Heat azt a Detroit Pistonst győzte le, amely rég nem látott mélységekbe zuhant az elmúlt időszakban.

Az olimpiai bajnok Dwyane Wade 31 pontja mellett karriercsúcsot jelentő 16 gólpasszt is kiosztott, s miután csapattársai is jól játszottak ezen az estén, a Pistons sorozatban hetedik vereségét volt kénytelen elkönyvelni. Ilyen hosszú negatív szériával több mint hét éve nem szolgált a 2004-ben bajnok együttes, amely ráadásul a 2000/2001-es szezon óta először áll "mínuszos" mérleggel (27 győzelem/28 vereség) a ligában.

A ligaelső Los Angeles Lakers az újonc Oklahoma City Thunderhez látogatott, és az esélyeknek megfelelően nyert. A kaliforniai gárdában ezúttal is Kobe Bryant volt a legeredményesebb, akinek 36 szerzett pontja azt is jelenti, hogy a két napja elfoglalt huszadikról a 19. helyre lépett előre az NBA pontszerzőinek örökranglistáján.

A nap meglepetése Chicagóban született, ahol a liga negyedik legjobb mutatójával rendelkező Orlando Magic (41 győzelem/15 vereség) simán kikapott a hazai Bullstól (26/31). A vendéglátóknál ugyan Derrick Rose volt a legeredményesebb 22 pontjával, ám a sikerben elévülhetetlen érdemei vannak a múlt héten szerzett három új embernek, Tim Thomasnak (17 pont), John Salmonsnak (11 pont) és Brad Millernek (9 pont, 7 lepattanó).

Eredmények:
Cleveland Cavaliers - Memphis Grizzlies 94-79
Toronto Raptors - Minnesota Timberwolves 118-110
Miami Heat - Detroit Pistons 103-91
Chicago Bulls - Orlando Magic 120-102
Oklahoma City Thunder - Los Angeles Lakers 93-107
Houston Rockets - Portland TrailBlazers 98-94
San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 93-76
Phoenix Suns - Charlotte Bobcats 112-102