Vágólapra másolva!
A Dunaferr nőikézilabda-csapatának válogatott beállósa, Balogh Barbara a klub bizonytalan anyagi helyzetében nem tudta tovább vállalni a játékot, és a Magyar Kupa-negyeddöntőre készülő Budapest Bank-FTC-RightPhone együtteséhez igazolt. A klub másik három játékosával is szerződést bontott, s távozott Imre Vilmos vezetőedző is.

Egyre mélyül a válság Dunaújvárosban. A tavasszal még a bajnokságban és Magyar Kupában is ezüstérmes, az EHF-kupában elődöntős Dunaferr NK sorra veszti el legnagyobb értékeit, és a klub további működése sem biztosított. A meghatározó játékosok közül Borbás, Pigniczki, Mörtel, Ungureanu, Lovász, Knezovics és Szűcs már a korábban továbbállt, többen még bíztak a csodában.

Balogh Barbara eddig bírta. A macedóniai Európa-bajnokságon élete első felnőtt világversenyén szereplő beálló több hónapig vívódott, majd meghozta döntését: fájó szívvel, de távozik Dunaújvárosból.

Menedzsere, Szörnyi Attila elmondása szerint a Budapest Bank-FTC-RightPhone 2011. júniusáig kötött vele szerződést, a klub vezetői benne látják a nyáron távozó Szamoránsky Piroska utódját.

A következő néhány hónapban azonban még egymás mellett kézilabdáznak, mivel Balogh már hétfőn edzésbe áll a zöld-fehéreknél. Azt egyelőre még nem tudni, hogy szerdán pályára lép-e a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntőn, de két válogatott beállóval egyértelműen nagyobb eséllyel venné fel a harcot a fővárosi csapat.

A Dunaferr NK hivatalos honlapja közben megerősítette: múlt hét pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott Vincze Melindával és Temes Bernadettel, a hétfőn pedig Balogh Barbarával és Laluska Eszterrel.

A kialakult helyzetben várható volt, nem marad sokáig posztján Imre Vilmos vezetőedző sem. A 40 éves tréner - akinek szerződése 2010 nyaráig szólt - délután maga kért megbeszélést a klub vezetőivel, a közel háromnegyed órás tárgyalás végén azzal jött ki, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak.

"Amennyiben a játékosaim megkapták volna a járandóságukat, és én a töredékét, akkor is maradtam volna, viszont mivel újabb négy lány távozott, nincs már kivel folytatni a munkát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert amikor 2007 nyarán elválltam a feladatot, még Bajnokok Ligája-szereplésről beszéltünk" - mondta Imre Vilmos, aki továbbra is a női válogatott szövetségi kapitánya marad.