Vágólapra másolva!

Külföldi edzőtábor is vár a hokiválogatottra

Egy hete ért véget a jégkorongozók olimpiai selejtezője, ám a magyar válogatott tagjai  másfél hónap múlva ismét találkoznak, hogy megkezdjék a felkészülést a svájci A csoportos világbajnokságra. A tervek szerint budapesti és cavalesei edzőtábor, illetve öt mérkőzés vár a gárdára.

"Hangsúlyozni szeretném, hogy a napra, percre pontos forgatókönyvön egyelőre dolgozunk, e tekintetben döntő szava lesz természetesen Pat Cortinának - mondta Imre Lajos csapatvezető az icehockey.hu-nak

Imre elmondta, a keret március 30-tól kezdi meg a munkát Budapesten. A csapatra a felkészülés első szakaszában négy felkészülési meccs vár: április 2-án a Papp László Budapest Sportcsarnokban, majd másnap Miskolcon az olimpiai ezüstérmes Finnország lesz az ellenfél, míg április 6-án és 7-én a szintén A csoportos norvégokkal találkozik Káposztásmegyeren. A közös munka várhatóan április 9-ig tart, ezt követően rövid pihenőt kapnak a hokisok.

"A következő edzőtábor az elképzelések szerint április 13-tól 18-ig tart, helyszíne pedig a síterepeiről közismert észak-olaszországi városka, a Fiemme-völgy legnagyobb üdülőhelye, a pontosan ezer méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Cavalese lenne. A válogatott április 20-án indulna el Svájcba, s 22-én Sierrében megmérkőzik a címvédő Oroszországgal. Másnap költözik át Zürich-Klotenbe, ahol aztán vb-csoportmeccseit játssza, sorrendben Szlovákia, Kanada és Fehérorszország ellen" - mondta a csapatvezető.

* * *

A kilencedik helyen végzett a tízcsapatos osztrák jégkorongligában az Alba Volán. A magyar együttes a vasárnapi, utolsó mérkőzésén hazai közönség előtt szétlövés után szenvedett vereséget a Vienna Capitals csapatától.

Eredmény, 54., utolsó forduló:
Alba Volán - Vienna Capitals 2-3 (1-1, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1) - büntetőkkel

* * *

A jégkorong ob I középszakaszának vasárnapi játéknapján:

Eredmények:
Miskolci Jegesmedvék - Budapest Stars 1-7 (0-4, 1-2, 0-1)
Ferencváros - Újpest 1-6 (0-1, 0-3, 1-2)
Dunaújvárosi Acélbikák.Docler - Alba Volán II 11-0 (2-0, 5-0, 4-0)