Vágólapra másolva!
A negyedik helyen végzett a magyar jégkorong-válogatott a rigai olimpiai selejtezőn, miután vasárnap büntetőkkel 4-3-ra kikapott az ukrán csapattól.

Pincési László helyszíni tudósítása Rigából

olimpiai selejtező, 3. forduló:
Ukrajna - Magyarország 4-3 (0-0, 0-2, 3-1, 0-0, 1-0), büntetőkkel
gól: Timcsenko (52.), Materuhin (55.), Sahrajcsuk (59.-emberelőny), illetve Vas J. (22.), Ocskay (32.-ee.), Palkovics (58.-ee.)

Két vereség után Ukrajna ellen lépett jégre a magyar jégkorong-válogatott a rigai olimpiai selejtezőn. A tavalyi, feledhetetlen szapporói "döntő" két résztvevője egyaránt komolyan vette a mérkőzést: a magyarok azért, hogy bebizonyítsák, képesek a jó játékra, az ukránokat pedig fűtötte a revánsvágy.

A két csapat korábban 11 mérkőzésen találkozott egymással, a mérleg 2 magyar győzelem és 9 ukrán siker volt. A magyarok fokozatos javulását mutatta, hogy a két diadalt az utolsó három mérkőzésen sikerült begyűjteni.

Pat Cortina ezúttal Szuper Levente mellett Budai Krisztiánt nevezte a mérkőzésre, a sorok összetételén nem változtatott. Lehet, az első két mérkőzés emberhátrányos szituációi ihlették a csapatot, mindenesetre három perc alatt sikerült két kiállítást is összeszedni Vas János és Kóger révén. Ám a védelem kiválóan állt a lábán, az ukránok lövésig sem jutottak. A 8. percben Miknov használt ki majdnem egy megingást, a védőkről elépattanó korongot azonban nem tudta Szuper mögé juttatni.

Úgy tűnt, sokáig nem lehet bírni a nyomást, hiszen tíz perc alatt már a negyedik magyar ült a büntetőpadon, ám a csapat kiválóan védekezett. Sőt, az első előnynél Palkovics akár a vezetést is megszerezhette volna, ám az ukrán portás a helyén volt. A harmadot Sofron kiállítása zárta.

A második húsz perc fantasztikusan kezdődött, az éppen kiegészülő csapat pazar góllal szerzett vezetést. Horváth passzával már Ladányi abszolút ziccerbe került, ám ő még középre játszott, az érkező Vas János pedig az üres kapuba emelt (1-0).

Végre igazán jól játszott az együttes, úgy tűnik, használt a szombati fejmosás. A védelem mellett ugyan a támadógépezet akadozott, de kesergésre nem volt ok, hiszen az eredményjelző egygólos előnyt mutatott. Szerencsére így maradt a 31. percben is, amikor ketten rontottak Szuper kapujára, ám a magyar kapus nagy bravúrral védett.

A 32. percben végre villant a Volán-sor: Ocskay a kapu mögül a jobbszélen érkező Palkovicshoz passzolt, aki a hosszú oldalra korcsolyázó társ elé tálalt, Ocskay pedig kilőtte a kapu bal oldalát (2-0).

Forrás: MTI

A hajrára kettős emberelőnybe került a csapat - a tornán negyedszer -, zúgott is a "mindent, bele" a nézőtér magyar szektorából. Cortina felváltva pihentette lábait a játékosok kispadján, nézte a nagyórát, s bár gól nem született a harmad végéig, még két újabb kiállítást befújtak a bírók... emberelőny végkimerülésig?!

A dicséret mellett azért meg kell jegyezni (amiért Ocskay már az olasz meccs után kesergett), három és fél percet játszott 5 a 3 ellen a válogatott, s képtelen volt normális helyzet kialakítására. Ez nemcsak A csoportos szinten, de még a második vonalban is megbocsáthatatlan bűn!

Pat Cortina torkaszakadtából üvöltött, a játékvezetők pedig megkezdték a kompenzálást, előbb Horváthot, majd Széliget küldték ki. Durvult a játék, az ellenfél már pénteken is keménykedett a lettek ellen, itt előbb Vas János fenyegette meg Klimentyevet, Horváth pedig folyamatos kontaktust teremtett az éppen arra járó ellenféllel.

Az 52. percben Sahrajcsuk lövését Szuper még védte, a következő támadásból azonban az üresen érkező Timcsenko csak bepasszírozta a magyar kapus alatt a pakkot (2-1). A sok hátrány miatt észrevehetően fáradt az együttes, az 55. percben jött az egyenlítés: Miknov passzát Materukin úgy lőtte a jobb felsőbe, hogy Szuper mozdulni sem tudott (2-2).

Az 57. percben Szalnyikov kiállítása nagy lehetőséget adott a győzelemre, 62 másodperc alatt sikerült is a bravúr: Palkovics hatalmas gólt lőtt (3-2). Pont két perccel a lefújás előtt Vas János megpróbálta kiemelni a korongot saját kapuja mögött, a pakk a palánk feletti hálóban landolt. A játékvezetők szándékosnak ítélték - 2 perc a játék késleltetése miatt - Sahrajcsuk 58.44-nél nem is kegyelmezett (3-3).

Az eredmény nem változott, jöhetett az ötperces hosszabbítás, a hirtelen halál, ráadásul a fáradt magyaroknak nem éppen kedvező 4-4 elleni felállásban. Sokkal jobban korcsolyázott az ellenfél, Szupert háromszor is a kapu mögül próbálták meglepni, ám a bal sarok zárva maradt.

Következhetett a jégfelújítás és a büntetőpárbaj. Cirul okosan kivárt, majd a kapuba emelt (0-1). Kovács Csaba következett, gyenge kísérletét Szimcsuk könnyedén fogta. Varlamov ugyanolyan magabiztos volt, mint csapattársa (0-2). Palkovics nem sokat vacakolt, kilőtte a jobb sarkot (1-2). Materukin lövését Szuper hárította, Ladányi azonban az ukrán kapus lepkésébe emelt.

A csapat veresége ellenére ezen a mérkőzésen mutatta legjobb teljesítményét, összességében egy pontot szerzett. A mérkőzés legjobb magyar játékosának Svasznek Bencét választották.

A nap másik mérkőzésén:
Lettország - Olaszország 4-1 (2-0, 1-0, 1-1)

A végeredmény:
1. Lettország 9 pont
2. Ukrajna 5
3. Olaszország 3
4. Magyarország 1

Kialakult a 2010-es vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornájának (február 16-28.) csoportbeosztása a vasárnap zárult selejtezőket követően. A kvalifikációs tornákon mindenhol hazai siker született, vagyis Rigából a lett, Hannoverből a német, Oslóból pedig a norvég válogatott jutott ki a játékokra.

Az olimpiai csoportok:
A csoport: Kanada, Egyesült Államok, Svájc, Norvégia
B csoport: Oroszország, Csehország, Szlovákia, Lettország
C csoport: Svédország, Finnország, Fehéroroszország, Németország