Vágólapra másolva!
Hetven év után ismét a magyar jégkorongsportról beszélhet a világ. Nem túlzás, számszaki, statisztikai adatokat figyelembe véve egyértelmű, csoda, ami a sportág hazai berkeiben történik. Ilyen kevés igazolt játékossal, ilyen kevés élvonalbeli klubbal, ilyen szűkös létesítményhálózattal egyik komoly hokinemzet sem bír. Márpedig Magyarország hokinemzetté vált 2008-ban.

Elemezhetnénk a helyzetet a 90-es évek elejétől kezdve, amikor a Kercsó testvérek és az erdélyi játékosok megérkezésével megpezsdült a magyar bajnokság, folytatva egészen a tavalyi esztendőig, amikor az Alba Volán korábban sohasem látott lehetőség kapujához érkezett azzal, hogy az osztrák jégkorong-bajnokságba kapott meghívást (nem beszélve a tavaly ősszel beindult magyar-román MOL Ligáról).

A leglátványosabb fejlődést azonban a válogatott érte el. Sokáig az 1983-as, Boróczi Gábor irányította csapat számított etalonnak. Ancsin Jánosék ugyanis a budapesti C csoportos világbajnokságon kiharcolták a B csoportba jutást (ki ne emlékezne a Kína elleni, 4-3-ra megnyert ki-ki mérkőzésre.

A B csoport maga volt a megtestesült álom, még 2000-ben is erre vágytak a mieink, amikor Pekingben Szeles Dezső vezetésével Spanyolország (7-2), Dél-Korea (9-2), Kína (3-2) és Horvátország (13-3) legyőzésével sikerült visszakapaszkodni a második vonalba. Ettől kezdve azonban a immáron divízió I-es világbajnokságnak nevezett eseményen mindig sikerült a bennmaradás, sőt... Az apró részsikerek néha már jelezték, szerencsés csoportbeosztással és bravúrral akár az A csoport sem elképzelhetetlen.

2002-ben kézzel fogható közelségbe került az élvonal, de akkor a Jan Jasko által felkészített együttes az utolsó, feljutásról döntő Dánia elleni összecsapásra elfáradt, s 6-2-es vereséget szenvedett. 2007-ben pedig csak az NHL-csillag Anze Kopitarral felálló Szlovénia jelentett akadályt Ljubljanában.

Forrás: MTI

A 2008-as szapporói világbajnokságon a házigazda Japán mellett Észtország és Ukrajna jelentett igazi kihívást, Horvátország és Litvánia ellen azért reménykedni lehetett a sima győzelemben. A csapat az észtek ellen kicsit nyögvenyelősen, de behúzta a győzelmet (5-3), majd 6-0-ra elgázolta Litvániát, s döbbenetes szerencsével úgy verte 4-2-re Japánt, hogy 3-2-nél a játékvezetők a házigazda egyenlítő találatát érvénytelenítették, miután nem látták, hogy a korong a kapuból jött ki...

Horvátország ellen a 3-0-s siker nem tükrözte hűen a magyar fölényt, ám ki törődött ezzel, amikor az utolsó, Ukrajna elleni mérkőzés már az A csoportról döntött. Fantasztikusan játszott a csapat, talán története során a legjobban, 3-0 után a második harmad közepén ugyan 43 másodperc alatt kettőt is vágtak az ukránok, végül a hajrában Vas Márton megadta a kegyelemdöfést (4-2).

Következhetett az örömtánc, a négykézláb-mászás, majd a kisstadionbeli fogadás.


Természetesen a szövetség meghosszabbította Pat Cortina kapitány szerződését, a válogatott pedig készülhetett a következő nagy megmérettetésre, a novemberi olimpiai selejtezőre. "Pat Cortina szövetségi kapitány egy beszélgetés során elénk állt, tett 6 lépést, s azt mondta, ennyi a távolság Budapest és Vancouver között. Talán megmosolyogtuk, de megéreztük ennek a pszichikai súlyát" - nyilatkozta Ocskay Gábor, a csapat egyik csillaga.

Forrás: MTI

Nos, a csapat a Papp László Sportarénában megtette az első három lépést, s Szerbia, majd Horvátország után Litvániát is legyőzve hibátlan teljesítménnyel jutott túl a 2010-es kvalifikáció első állomásán. A folytatásra idén (február 5-8-a között) Rigában kerül sor, ahol Olaszország, Ukrajna és a házigazda Lettország ellen kell kiharcolni a csoportelsőséget.

"Nem panaszkodhatunk, fantasztikus év van mögöttünk, ugyanakkor a 2009-es esztendő vízválasztó lehet a sportágban" - mondta évzáró értékelésében Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke.


"A válogatott sikere természetesen fantasztikus, ám ezen kívül beindult a magyar-román közös bajnokság, a MOL Liga is, amely szintén látványos, és komoly szakmai előrelépés a kluboknak. Az Alba Volán az osztrák bajnokságban kezdett remekül, és reménykedhet abban, hogy bekerül a rájátszásba" - tette hozzá Studniczky. "Egyre több fiatal választja a hokit, a sportág népszerűsége is töretlen. Az országgyűlés 170 millió forintot szavazott meg az utánpótlásnak, így aztán nincs ok a panaszra."

Az elnök kitért arra, hogy éppen a sikeres év miatt jövőre még nagyobb lesz a "felhajtás". "Áprilisban és májusban a nagy világbajnokságon kell helyt állnunk, cél a bennmaradás. Ezen kívül ekkor dől el, hogy rendezhetünk-e vb-t 2014-ben. Ezen két esemény miatt vízválasztó lesz a 2009-es esztendő számunkra. Megyünk tovább a megkezdett úton, és remélem, megint szép évünk lesz.

"Amikor elkezdtük a munkát, hároméves periódusban gondolkodtunk, s tény, sokkal előbb értük el a kitűzött célt. Úgy érzem, ez a garnitúra elért teljesítménye csúcsára, ám hiszek benne, hogy ez a csúcs még kitart a rigai olimpiai selejtezőig és a svájci világbajnokságig. Természetesen foglalkozunk a jövővel, mind pénzügyi, mind szellemi erőforrásokat tekintve, cél, hogy 2014-ben mi rendezhessük a világbajnokságot Budapesten, azaz 5-6 év múlva egy új generációval lépjünk elő."