Vágólapra másolva!
Kedden, az Európa Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi főhadiszállásán 11 órakor rendezik a 2008-2009-es szezon első kupasorsolását, amelyen a Bajnokok Ligája férfi és női selejtezőiben szereplő csapatok lesznek érdekeltek.

Három nappal a csoportkör göteborgi sorsolása előtt a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének otthont adó Bécsben készítik el a selejtezők beosztását. A férfiaknál az MKB Veszprém és a Pick-Szeged, a hölgyeknél a Győri Audi ETO KC szerencséjéért csak pénteken kell szorítani, a Dunaferr már a keddi húzásnál érdekelt.

Az erősebbik nemnél nyolc oda-visszavágós párharcban dől el a kiadó helyek sorsa, a női sorozatban erről kétfordulós kvalifikáció dönt. Az első szakasz (szeptember 5-7.) két négyes csoportjából ketten-ketten jutnak a következő körbe, ahol már négy kvartettet alakítanak ki. Itt (október 3-5.) kapcsolódik majd be a magyar bajnokságban ezüstérmet szerző Dunaferr, amely az első kalapba kapott besorolást, ezáltal nem kerülhet össze a dán Ikasttal, a spanyol Itxako Navarrával és a norvég Byasen Trondheimmel.

A csapatok dolgát nehezíti, hogy a sorozat ezen szakaszából már csak a csoportok győztesei lépnek tovább, és váltják meg jegyüket a Bajnokok Ligája főtábláján.

A kvalifikációs tornák rendezési jogát szintén sorsolás alapján ítélik oda.

A kiemelés a következő:
1. selejtezőkör
1. kalap: SKP Bratislava (szlovák), AC Ormi-Loux Patrasz (görög),
2. kalap: Milli Piyango (török), Madeira Andebol (portugál)
3. kalap: HC Naisa-Nis (szerb), HC Sassari (olasz)
4. kalap: VOC Amszterdam (holland), LC Brühl Handball (svájci)

2. selejtezőkör
1. kalap: Ikast-Bording EH (dán), Dunaferr NK, SD Itxako Navarra (spanyol), Byasen Trondheim HE (norvég)
2. kalap: HC Leipzig (német), Rulmentul Brasov (román), FCK Handbold A/S (dán), HC Dinamo Volgográd (orosz)
3. kalap: HC Podravka Vegeta Koprivnica (horvát), Motor Zaporizzsja (ukrán), SPR SAFO Lublin (lengyel), HB Metz Handball (francia)
4. kalap: az első selejtezőkörből továbbjutó négy csapat

A Zvezda Zvenyigorod (orosz), a Viborg (dán), a Lada Toljatti (orosz), a Hypo (osztrák), a Győri Audi ETO KC, a Krim Mercator (szlovén), az Elda prestigio (spanyol), a Larvik (norvég), a Kometal Szkopje (macedón), a Nürnberg (német), a Vilcea (román), illetve a Buduscnost Podgorica (montenegrói) már tagja az elitmezőnynek.

A férfiaknál 16 csapat reménykedhet a csoportkörbe kerülésre. A selejtező kiemelése a következő:
1. kalap: Rhein-Neckar-Löwen (német), Steaua Bucuresti (román), HC Metalurg (macedón), A1 Bregenz (osztrák)
2. kalap: Haukar (izlandi), A.S.E. Doukas (görög), HC Meskov Breszt (fehérorosz), Italgest Casarano (olasz)
3. kalap: Crvena zvezda (szerb), HC Granitas-Karys (litván), Pölva Serviti (észt), Cyprus College (ciprusi)
4. kalap: Izmir BSB SK (török), SL Benfica (portugál), KV Sasja HC (belga), HB Dudelange (luxemburgi)