Vágólapra másolva!
A címvédő Vasas 10-7-re nyert Egerben a férfivízilabda-bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, és 2-1-es előnyre tett szert az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

férfi ob I, döntő, 3. mérkőzés:
Brendon-UPC-ZF-Eger - TEVA-Vasas-Plaket 7-10 (2-3, 0-1, 2-5, 3-1)
az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:
2-1 a Vasas javára.

Telt ház, 2500 néző fogadta a csapatokat. A kezdés előtt Makovecz Imre építészt, a Bitskey-uszoda tervezőjét köszöntötték.

A hazaiak Nyéki góljával még vezetést szereztek, de a Vasas fordított, és a folytatásban már nem is engedte ki kezéből az irányítást.

Az emberhátrányos védekezésben remekül teljesített a piros-kék együttes, a hazaiak 14 előnyös helyzetükből csak hármat váltottak gólra. Az angyalföldi "kézerdőt" nem tudták átlőni Birosék, ha mégis, akkor Nagy Viktor remekelt a kapuban.


Egységesebb csapatjáték jellemezte a vendégeket, nyolcan is feliratkoztak a góllövők közé. Tíz percig nem tudott kapuba találni az Eger, miközben centerpozícióból Steinmetz Ádámék remekeltek.

Az Eger széteső, elbizonytalanodó teljesítménye azt is jelenti, hogy elveszítette a pályaelőnyt. A hevesiek két éve nem szenvedtek hazai pályán vereséget.

A bajnoki finálé negyedik felvonását pénteken 20 órától rendezik a Komjádi-uszodában.