Vágólapra másolva!
Ugyan 2010-ig élő szerződése van a német Rhein-Neckar Löwennel Buday Dánielnek, ám a magyar válogatott irányítót formája visszanyerése érdekében klubja egy évre kölcsönadja a svájci Kadetten Schaffhausennek.

A KEK-döntőben még egykori csapata, a Veszprém ellen lép pályára Buday Dániel, a német Rhein-Neckar Löwen kézilabdázója, ám klubja július 1-től egy évre kölcsönadja a svájci Kadetten Schaffhausen csapatának.

"Mikor kiderült, hogy a németek kölcsönadják Danit, több csapat szerette volna leigazolni, de igyekeztünk olyat választani, ahol folyamatosan játéklehetőséghez jut, hogy visszanyerhesse régi formáját" - nyilatkozta Szörnyi Attila, a játékos menedzsere.

"Schaffhausenben erre minden esélye megvan, és a Bajnokok Ligájában is újra szerepelhet. A Rhein-Neckar Löwen nem mondott le róla, sőt! Azt szeretnék, ha 2009 nyarán egy megerősödött, jó formában lévő Buday térjen vissza Németországba."

A mannheimi csapat 2007 januárjában a magyar válogatott irányító szerződtetésével nyomatékosította, hogy bajnoki álmokat dédelget a világ legerősebb bajnokságában. Azóta újabb sztárok érkeztek a klubhoz, Buday pedig az eredményes rehabilitációja után csaknem egyéves kihagyást követően, februárban játszott megint Bundesligában.

Jurij Sevcov vezetőedző fokozatosan "hozta játékba", és majd' minden mérkőzésen bedobta a Veszprémmel korábban két bajnoki címet is szerző klasszist. A KEK-döntőben pont egykori csapata ellen léphet pályára május elején, majd következhet a svájci kaland.