Vágólapra másolva!
A TEVA-VasasPlaket férfivízilabda-csapata a horvát Jug Dubrovnikot kapta nyitónapi ellenfélnek az Euroliga négyesdöntője, az úgynevezett  Final Four barcelonai sorsolásán.

Az első számú európai pólósorozat zárószakaszát május 9-10-én rendezik meg a katalán fővárosban - az Európai Úszóliga (LEN) honlapja szerint.

A Final Four másik párjában a horvát Mladost Zagreb a címvédő, s három magyar olimpiai bajnokot, Benedek Tibort, Kásás Tamást és Madaras Norbertet is felvonultató olasz Pro Reccóval csap össze. A győztesek vívnak meg az Euroliga-elsőségért, a vesztesek pedig a harmadik helyért.

"Kaphattunk volna gyengébb csapatot, de jobbat is. A legrosszabb a Pro Recco lett volna" - reagált Földi László, az angyalföldi alakulat vezetőedzője. "A Jugot régóta jól ismerjük, ha az idei mérleget nézzük, Dubrovnikban eggyel kaptunk ki, idehaza mi hárommal nyertünk. A Final Fourra a magyar bajnoki döntővel szeretnénk minél jobban felkészülni."

A Vasas történetében először jutott be az Euroliga legjobb négy csapata közé.

A Vasas május 9-én, pénteken 19.45-kor száll vízbe a Dubrovnik ellen a Montjuic-uszodában, a Pro Recco-Mladost összecsapás 18 órakor kezdődik. Másnap a bronzmeccset 18.15-kor, az első helyért sorra kerülő mérkőzést 20.15-kor rendezik.