Vágólapra másolva!
A címvédő Győr nyerte a Halászi Takarék nőikézilabda Magyar Kupát, miután a döntőben 30-20-ra legyőzte a Dunaferrt.

eredmény, döntő:
Győri Audi ETO KC - Dunaferr 30-20 (16-12)

Mindkét csapat nagy iramban kezdett, ezzel együtt sok ziccer maradt ki, viszonylag kevés gól született az első tíz percben (4-4).

Imre Vilmos, a dunaújvárosiak vezetőedzője időt kért, hogy rendezze a sorokat, de ez nem hozta meg a várt eredményt, a 15. percben már három gól volt a Győr előnye (9-6), amit a folytatásban határozott védekezéssel eredményesen őrzött a hazai közönség előtt szereplő csapat.

Konkoly Csaba a 27. percben kérte ki idejét, ami hozzásegítette együttesét, hogy még nagyobb előnyre tegyen szert, így a félidőt négygólos különbséggel zárta a Győr (16-12).

A második játékrész lassabb tempóban indult, de megint szép számmal maradtak ki komoly lehetőségek. A Győr ennek ellenére egyre növelte előnyét, a kilencedik percben már 20-14 volt az állás.

Nyilatkozatok, örömszavak győri oldalról:


Az ETO lendületét az sem törte meg, hogy a félidő 10. percében kivált Görbicz, akinek egy ütközésben megsérült a jobb bokája. A 42. percben már kétszámjegyű volt a különbség (24-14).

A Győr később sem engedte nyolc gólnál közelebb ellenfelét, sőt a végére ismét tíz találatra növelte a különbséget, ezzel sorozatban negyedszer kaparintotta meg a kupát.

A bronzérmet a Debrecen szerezte meg, miután a győri négyes döntő vasárnapi első helyosztóján egy góllal nyert a Ferencváros ellen.

A 3. helyért:
DVSC-Aquaticum-Budapest Bank-FTC 25-24 (14-12)