Vágólapra másolva!
Szinte már az elődöntőben érezheti magát a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a középdöntő harmadik fordulójában nyert a nagy rivális román Oltchim Valcea ellen, és így továbbra is százszázalékos.

Eredmény, női Bajnokok Ligája, középdöntő, I. csoport, 3. forduló:
Győri Audi ETO KC - CS Oltchim Rm. Vilcea (román) 30-27 (16-13)
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
v.: Visekruna, Stanojevic (szerb)
gól: Tomori 9, Vérten 8, Görbicz 4/1, Bradeanu 2, Spiridon 6, Mravíková 1, illetve Stanca 6, Luca 4, Maier 5/1, Bese 5, Lecusanu 5/1, Meirosu 1, Olteanu 1
hetesek: 1/1, illetve 5/2
kiállítások: 6, illetve 4 perc

Két dologban nem lett igaza Gheorghe Tadici edzőnek és a román sajtóban. A Vilcea szakvezetője előzetesen úgy nyilatkozott, hogy három taktikát is kidolgoztak Görbicz Anita semlegesítésére, s az egyik biztosan be fog jönni. Nos, vagy felsültek a próbálkozások, vagy csak nagy szavakat használt a mester, ugyanis a győri klasszis remekelt...

A román újságok azért féltették az együttest, mert úgy vélték, a román-magyar ellentét miatt szurkolói összecsapások várhatóak - talán azt nem kalkulálták be, hogy az évek során jó pár román játékos megfordult már az ETO keretében, most éppen Aurelia Bradeanu, illetve a már osztrák állampolgár Simona Spiridon élvezi a nyugat-magyarországi drukkerek szeretetét.

Remekül kezdett a Győr, Tadici már a 6. percben időt kért, ám 5-2-nél sem sikerült rendezni a sorokat. 12-6-nál hat-, 14-7-nél hétgólosra nőtt az előny, s csak némi kihagyás révén sikerült 16-13-ra felkapaszkodnia a vendégeknek.

Pálinger mellett Görbicz és Vérten játszott kiválóan, a második játékrészre csatlakozott hozzájuk a három hetest is védő (kevés időt pályán töltő) Herr, illetve az összességében kilenc gólig jutó Tomori.

A lelátón helyet foglaló Hajdu János szövetségi kapitány remélhetőleg feljegyezte, hogy az egykori Vasas-átlövő nemcsak védekezésben bevethető - a franciaországi világbajnokságon ugyanis csak ebben a szerepkörben jött számításba.

A 44. percre ismét hétre nőtt a különbség, 24-17-ről a hajrára ugyan feljött még a román fél, de a mutatott játékkal nem kell tartania a Győrnek a vilceai túrától sem.

A Győr sorozatban 28. tétmérkőzését is megnyerte a szezonban - ez a csapat igenis esélyes a BL-győzelemre!

A csoport másik mérkőzésén:
1. FC Nürnberg (német) - Lada Toljatti (orosz) 31-39 (20-22)
Nürnberg, 1700 néző
v.: Hájek, Macho (cseh)
gól: Rösler 7/3, Wohlbold 6, Beck 5, Walzik 4, Simakova 3, Rohde 2, Sommerlund 2, Ofenböck 2, illetve Davigyenko 8, Posztnova 8, Nyikityina 7/7, Kurbanova 4, Mocsalina 3, Vinogradova 3, Muravjeva 2, Klimova 1, Csernojvanenko 1, Gorskova 1, Szidorova 1
hetesek: 6/3, illetve 9/7
kiállítások: 8, illetve 16 perc

A csoport állása
1. Győr 6 pont
2. Vilcea 3
3. Toljatti 2
4. Nürnberg 1.

A csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe. A Győr jövő szombaton Nürnbergben lép pályára, és ha győz, akkor szinte biztos megnyeri csoportját, és a másik kvartett második helyezettjével találkozik majd úgy, hogy a visszavágót hazai környezetben játssza.

A 2. csoport eredményei:
Zvezda Zvenyigorod (orosz) - Hypo Niederösterreich (osztrák) 29-33 (15-19)
Slagelse DT (dán) - Viborg HK (dán) 12-22 (7-12)

A csoport állása:
1. Hypo 6 pont
2. Viborg 4
3. HK Zvezda Zvenyigorod 2
4. Slagelse 0