Vágólapra másolva!
A német nőikézilabda-bajnokság 5. helyén álló DJK/MJC Trier együttese a Vasas egykori válogatott játékosát, Barna Ildikót bízta meg a szakmai munkával. A 47 éves tréner nyáron Michal Lukacint váltja majd a kispadon.

"Ildikót szerettük volna mindenképpen megnyerni" - nyilatkozta Martin Rommel klubmenedzser. "Szép időt töltöttem Bensheimben, de nem tagadom, nagyon örülök a Trier ajánlatának" - mondta a magyar edző.

Barna játékosként 1974 és 1988 között a Vasast erősítette, 10 bajnoki aranyat és 9 kupaelsőséget szerzett az angyalföldi csapat színeiben. Tagja volt az 1982-es BEK-győztes csapatnak, olimpiai bronzot (1980) és világbajnoki ezüstöt nyert (1982) a magyar válogatottal.

Aztán Németországba szerződött, 1988-1991 között a Bayer Leverkusent erősítette, s segítette 1990-ben német kupaelsőséghez, majd az Eintracht Minden (1991 - 1993), végül az Eintracht Baunatal (1993- 1996) következett. Utóbbi csapatnál már játékosedzői tisztséget is betöltött, dolgozott a Hessen Hersfeld (1997-2000), illetve a német utánpótlás-válogatottnál (2000-2006) is. Két éve a Bundesliga másodosztályában szereplő HSG Bensheim Auerbach gárdáját dirigálja.

A Trier 19 forduló után a német élvonal 5. helyén található 21 ponttal, csupán a Nürnberg (33 pont), a HC Leipzig (32), a Bayer Leverkusen (31), illetve az FHC Frankfurt/Oder (24) előzi meg.