Vágólapra másolva!
Két magyar kézilabdacsapatáért is izgulhattunk az európai szövetség keddi, bécsi kupasorsolásán. A Bajnokok Ligájában szereplő Győri Audi ETO és Pick Szeged mellett ugyanis még versenyben van a Dunaferr női és az MKB Veszprém férfi együttese, előbbi az EHF-kupában a norvég Byaasen, utóbbi a KEK-ben a dán Kolding csapatát kapta negyeddöntőbeli ellenfélnek.

Az MKB Veszprém csapata tavaly a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében találkozott a dán együttessel, akkor az első hazai mérkőzésen tízgólos, 32-22-es győzelmet arattott, majd a visszavágón már belefért a 31-28-as vereség is.

A csapat idén a KEK-második fordulójában kapcsolódott be a kupasorozatba, akkor a pályaválasztói jogáról lemondó montenegrói HC Berane csapatát kétszer is legyőzte hazai pályán (37-23, 47-28).

Következett az ukrán HC Bjdivelnyik Brovary, amelyet 35-24-re vert, majd meglepetésre 23-22-re kikapott a visszavágón. A nyolcaddöntőben a bosnyák Bosna Lido Osiguranje Sarajevo ellen 27-25-re kikapott idegenben, de hazai pályán alapos revánsot vett (37-26), s simán továbbjutott.

Ami a Dunaferr ellenfelét illeti: a norvég Byaasen a BL-selejtezőjében kezdte meg idei kupaszereplését, ám hiába győzte le a fehérorosz BNTU Minszket 33-15-re, illetve a portugál Madeira Andebol SAD csapatát 37-24-re, a mindent eldöntő csatában 30-22-re kikapott a román Vilceától.

Az EHF-kupában aztán először a svájci LC Brühl, majd az ukrán HK Galitcsanka Lviv ellen is kettős sikerrel lépett tovább.

Az első mérkőzéseket március 8-án vagy 9-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A negyeddöntők párosítása, EHF-kupa, nők:
Byaasen (norvég) - Dunaferr
Ikast (dán) - Elda Prestigio (spanyol)
Metz (francia) - Itxako Navarra (spanyol)
Dinamo Volgograd (orosz) - Lublin (lengyel)

férfiak:
Nordhorn (német) - Portovik Juzsnyij (ukrán)
Dunkerque (francia) - FC Köbenhavn (dán)
Metalurg Szkopje (macedón) - Cimos Koper (szlovén)
Chambery Savoie (francia) - Aragón (spanyol)

KEK, nők:
Akaba BeraBera (spanyol) - Vejen (dán)
Krim Ljubljana (szlovén) - Rulmentul Brasov (román)
Larvik (norvég) - Havre (francia)
Cluj Napoca (román) - Podravka Koprivnica (horvát)

férfiak:
Kolding (dán) - MKB Veszprém
Rhein-Neckar Löwen (német) - Magdeburg (német)
Zaporizzsja (ukrán) - Schaffhausen (svájci)
Asztrahány (orosz) - Valladolid (spanyol)