Vágólapra másolva!
A székesfehérvári nőikézilabda-csapat három és fél évre szóló névadó szponzori szerződést kötött a Fehér Vállalatcsoporthoz tartozó Fehérép Kft-vel.

A megállapodás értelmében az eddig Cornexi-Alcoa néven szerepelt együttes a továbbiakban a Fehérép Alcoa FKC nevet viseli.

A klub erről szóló közleményében emlékeztet arra, hogy a Cornexi Rt. 1999-ben vált a gárda támogatójává, azaz közel kilenc éven keresztül Cornexi-Alcoa néven ismerte ország és világ a fehérvári nőikézilabda-csapatot, mely 2005-ben EHF-kupa-győzelmet aratott.

"Példaértékűnek tartom egyrészt az elmúlt évek munkáját, melyet a Fehérép vállalatcsoport végzett, s amely nagymértékben elősegítette Székesfehérvár fejlődését is; másrészt, hogy létrejött a klub és a vállalatcsoport közötti együttműködés." - nyilatkozta Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere.

A szponzori szerződés aláírását követően Sipos Jenő, a Fehérép vállalatcsoport elnöke a következőket nyilatkozta a megállapodásról: "Bízom benne, hogy a most aláírt támogatás összege nyugodt és tisztes alapot biztosít a csapat munkájához, melyhez remélem, idővel jó eredmény, izgalmas teltházas meccsek, és örömünkben osztozó szurkolók társulnak. Remélem, ezzel az együttműködéssel ablakot nyithatunk egész Európára. Jó lehetőségnek tartom, hogy a kézilabdacsapaton keresztül a cégünk is ismerté váljon, de ugyanolyan fontos, hogy a Fehérép Alcoa FKC is sikereket érjen el. Minden esélyük megvan, hiszen a lányok tehetségesek, ehhez kell társulnia a munkának, és némi szerencsének."

Balássi Imre, a Fehérép Alcoa FKC csapatát üzemeltető Köfém SC elnöke örömének adott hangott, és a hosszútávú kapcsolatban rejlő lehetőségekről beszélt: "A csapat életében egy sikeres korszakut zárunk le; ezúton is köszönöm a Cornexinek, hogy a nehéz időkben átvették a csapat támogatását. Mindíg öröm egy új szponzor megjelenése, főleg, ha az névadóként, hoszabb távra tervez velünk. Remélem, hogy a Fehérép Kft-vel új sikereket érünk el, és legalább olyan márkanévvé válik a Fehérép Alcoa FKC, mint elődje. Abban is bízunk, hogy mindkét fél számára előnyös és sikeres lesz az együttműködés, hiszen akkor lehet esély egy még hosszabb, a három és fél éven is túlmutató együttműködés kialakítására."