Vágólapra másolva!
Hiába hiányzott Kirk Hinrich, Ben Gordon és Luol Deng személyében három kulcsember a Chicagóból, a Bikák győzni tudtak a Golden State vendégeként. Hogy tartalékosan is összejött a diadal a Szeles Város csapatának, az elsősorban Chris Duhon érdeme, aki karriercsúcsot jelentő 34 pontot szerzett, nem sokkal maradt el tőle Joe Smith sem, aki 27-ig jutott.

A Bulls ezzel a győzelemmel egy hosszú nyeretlenségi sorozatot hagyott maga mögött, mivel utoljára Michael Jordan utolsó chicagói évében, 1998-ban nyert az együttes Oaklandben. Így aztán nem sikerült dicsőségesre Chris Webber visszatérése, aki 1994-ben éppen a Harcosok színeiben debütált a ligában, és most a kezdőötösben kapott helyet, de megállt négy pontnál.

Egyre durvább mélységekbe süllyed a 2006-os bajnok Miami, amely ezúttal Philadelphiában kapott ki, és így legutóbbi 22 meccséből mindössze egyet tudott megnyerni. A Heatnek ez volt sorozatban a hatodik veresége, a Sixers viszont javuló tendenciát mutat, hiszen hatból négyet megnyert az elmúlt pár napban.

A Phoenixbe távozó Shaquille O'Neal helyére érkező Shawn Marion és Marcus Banks egyelőre még nem került be a keretbe, így szokás szerint Dwyane Wade próbált a Heat élére állni, de a hátvédnek ezen az estén nem igazán ment, mezőnyből igen gyengén célzott, de 19 pontot azért így is összehozott. A floridaiak a negyedik negyed elején mindössze hárompontos hátrányban voltak, de ekkor a hazaiak egy 12-3-as rohanással eldöntötték a meccset.

Forrás: EPA

Jao Minget az sem zavarta, hogy néha egész közeli kapcsolatba került a labdával

A Houston még azt is elbírta a Cleveland ellen, hogy Tracy McGrady betegeskedett, és emiatt elég visszafogottan teljesített, a texasiak a 22 pontos Jao Ming vezérletével magabiztosan verték a Lovagokat, és ezzel az elmúlt tíz fellépésükből a kilencedik után fogadhatták az ellenfél gratulációját. A Clevelandben LeBron James ugyan elvitte a mezőny legeredményesebbje címet a maga 32 pontjával, de ez csak szépségtapasz lehetett számára.

eredmények:
Philadelphia 76ers - Miami Heat 101-84 (30-24, 24-26, 21-22, 26-12)
legjobb dobók:
A. Iguodala 25, A. Miller 21, W. Green 14, illetve D. Wade 19, D. Wright 16 (10 lepattanó), M. Blount 15 (10 lep.)

Houston Rockets - Cleveland Cavaliers 92-77 (23-19, 17-20, 32-20, 20-18)
ld:
Jao Ming 22 (12 lep.), R. Alston 17, S. Battier 15, illetve L. James 32, L. Hughes 13, D. Jones 9

Golden State Warriors - Chicago Bulls 108-114 (23-32, 24-18, 30-27, 31-37)
ld:
M. Ellis 25, B. Davis 22, A. Harrington 20, illetve C. Duhon 34, Joe Smmith 27, T. Thomas 15