Vágólapra másolva!
Hiába dobott 51 pontot Allen Iverson, a Denver Nuggets klasszisa, csapata hazai pályán így is vereséget szenvedett a Los Angeles Lakerstől az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban (NBA).

A Nuggets annak ellenére kapott ki, hogy Iverson mellett Carmelo Anthony is kifejezetten jól játszott, 26 pontot és 8 lepattanót szerzett.

A meccsen a hazai együttes egy pillanatra sem tudott elszakadni a Lakerstől, amely a hajrában Kobe Bryant három gyönyörű kosarával átvette, majd négypontosra növelte a vezetést, amelyet már nem is engedett ki a kezéből a lefújásig.

Továbbra is menetel a Boston Celtics. A nyáron összerakott álomtrió, a Paul Pierce, Kevin Garnett és Ray Allen-hármas vezette bostoniak ezúttal a Philadelphia 76ers otthonában arattak győzelmet. A vendégek sikeréhez ezúttal a sztárokon kívül Eddie House és James Posey is sokat tett hozzá. A két kosaras összesen hét hárompontost szerzett a negyedik negyedben, amire nagy szüksége volt a ligaelső Celticsnek (15 győzelem, 2 vereség).

A nap rangadóját a címvédő Spurs vívta a Dallas Mavericksszel. A Spurs helyzetét megnehezítette, hogy egyik legjobbja, Tim Duncan sérülés miatt nem játszhatott, ám a csapatnak így is sikerült két ponttal legyőznie riválisát. A meccs legjobbja az argentin Manu Ginobili volt, aki 37 ponttal zárta az összecsapást.

A Spursszel ellentétben a Cleveland Cavaliers képtelen meccset nyerni legnagyobb sztárja, LeBron James nélkül. A fiatal klasszis csapata sorozatban negyedik meccsén nem játszhatott és a Cavaliers negyedszer is kikapott nélküle. A clevelandiek most a Washington Wizards pályáján kaptak ki, méghozzá 19 ponttal.

Eredmények:
Toronto Raptors - Phoenix Suns 123-136
Philadelphia 76ers - Boston Celtics 103-113
Washington Wizards - Cleveland Cavaliers 105-86
Charlotte Bobcats - Chicago Bulls 82-91
New Jersey Nets - New York Knicks 93-100
New Orleans Hornets - Detroit Pistons 76-91
Houston Rockets - Memphis Grizzlies 105-92
San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 97-95
Denver Nuggets - Los Angeles Lakers 107-111
Golden State Warriors - Milwaukee Bucks 120-90
Seattle Supersonics - Los Angeles Clippers 95-88