Vágólapra másolva!
Az Eger egy góllal jobbnak bizonyult az eddig listavezető és százszázalékos címvédő Vasasnál a vízilabda ob I szerdai rangadóján.

Eredmény:
BRENDON-UPC-ZF-Eger - TEVA-VasasPlaket 6-5 (2-0, 1-2, 2-1, 1-2)
gól: Biros 2, Nyéki, Hegedűs, Feltham, Császár 1-1, illetve Varga Dániel 3, Tóth M., Kovács R. 1-1

A hazai csapat - melynek kispadjára az eltiltott Gerendás György ezúttal nem ülhetett le - szinte végig vezetett. Az első negyedben Nyéki és Biros góljára nem érkezett válasz a Vasas támadói részéről, Szécsi magabiztosan hárította Steinmetzék próbálkozásait.

A folytatásban, 3-1 után feljött a Földi-legénység. A harmadik negyed, elején, Varga II Zsolt végleges cserés kiállítását követően egyenlített a piros-kék együttes. Az Eger azonban jól használta ki előnyös helyzeteit, Biros, majd a kanadai Feltham révén újra előnyhöz jutott (5-3).


Az utolsó negyedben három perc alatt kiegyenlített a Vasas, de Császár villanásával az Eger szerezte meg az értékes két pontot. A hazaiak jobb védekezésüknek köszönhetik sikerüket.

További eredmények:
Szeged-Beton VE - Fehérvár-Póló SE 23-5 (5-1, 5-0, 5-2, 8-2)
PVSK-Fűszért - BVSC 12-7 (1-2, 4-2, 3-1, 4-2)