Vágólapra másolva!
Az Alba Volán határidőre befizette a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége által rá kiszabott 300 ezer forintos büntetést, és lezártnak tekinti az ügyet - írta csíkszeredai mérkőzéseivel kapcsolatban csütörtöki közleményében a székesfehérvári klub. Nem úgy az egyesület riválisai, akik most azt fontolgatják, bírósághoz fordulnak, hogy az Alba Volán a versenyszabályzatnak megfelelő büntetést kapjon mulasztásáért.

Az MJSZ versenybizottsága október 7-én kizárta az Alba Volánt az ob I-ből, mert a csapat október 4-én, 5-én nem jelent meg a minimálisan előírt 15 fővel a HC Csíkszereda otthonában, ráadásul a 7-i összecsapásra már ki sem állt. Az elnökség a döntést október 8-án megsemmisítette, és 300 ezer forintos büntetést rótt ki azzal, hogy ha hasonló eset még egyszer előfordul, a Volánt kizárja, és újabb egymillió forint büntetést szab ki.

Az elnökségi határozatot három együttes, az Újpest, a Ferencváros, valamint a Dunaújváros megtámadta, új eljárás lefolytatására kérte a testületet, mondván a versenyszabályzatban nincs olyan pont, mely szerint pénzbírságot lehet kiszabni.

A három klub jelezte, nem az Alba Volán kizárását, hanem az érvényben lévő versenyszabályzattal összhangban lévő új döntést vár el. Nem tartják helyesnek, hogy az elnökség pénzbírságra ítélte a Csíkszeredára kevés játékossal elutazó székesfehérváriakat, ugyanis ilyen büntetési tétel nincs a versenyszabályzatban. Helyette az áll, hogy ha egy klub a kizárása ellen fellebbez, és annak az elnökség helyt ad - jelen esetben ez fordult elő -, akkor a versenybíróság mielőbb írja ki az elmaradt mérkőzések időpontját.

Ha így történik, az Alba Volánnak még egyszer el kell utaznia a HC Csíkszeredához, ami körülbelül másfélmillió forintjába kerülne, vagyis a címvédő nem úszhatná meg az elnökség által kiszabott 300 ezer forintos büntetéssel.

Szerdán informális egyeztetés zajlott az érintett klubok között. "Ezek szerint ez hiába való volt. Amennyiben az elnökség nem változtatja meg szabálytalanul hozott ítéletét, megtaláljuk a megfelelő fórumot" - mondta Joós Zoltán, az UTE szakosztályelnöke. Szerinte polgári vagy sportbíróság lehet a megfelelő fórum.

A fehérváriak az elnökségi döntés előtt arra alapozták védekezésüket, elutazásukkor még nem tudták, hogy 15 fő a minimális előírás, ezzel csak Csíkszeredán szembesültek, és ezért 15 játékos nevét írták be a jegyzőkönyvbe, noha ketten közülük meg sem jelentek. Id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója és Kóger István edző jelezte: mivel ők ketten hibáztak, ezért ők fizették ki a bírságot. Ezen túl a klub közölte: megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a jövőben hasonló mulasztások ne fordulhassanak elő.

Az MTI szerda késő délutáni értesülése szerint a versenybíróság levélben arra kérte a HC Csíkszeredát és az Alba Volánt, hogy a jövő szerdai ligaülés előtt egyezzenek meg, mikor játsszák le a hivatalosan le nem játszott három erdélyi mérkőzést.

"Igen, megkaptuk a levelet, majd tárgyalunk a csíkszeredaiakkal. Azért több dolgot nem értek: a versenybíróság miként ad ki ilyet, hiszen ez az elnökségi döntés felülbírálatát jelenti. A másik: ha elmegyünk még egyszer Csíkszeredára, akkor visszakapjuk-e az elnökség által kiszabott, és már befizetett 300 ezer forintot?" - reagált id. Ocskay