Vágólapra másolva!
A Pick Szeged 39-24-re nyert a vendég bosnyák Boszna Szarajevo ellen a férfikézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában.

férfi BL, 2. forduló, H csoport:
Pick Szeged - Boszna Szarajevo (bosnyák) 39-24 (15-10)

Nem ijedt meg a bosnyák bajnok, és jó védekezésével kisebb előnyre tett szert. A hazaiak kissé álmosan kezdtek, eleinte többször is emberhátrányban játszottak.

Negyedórája tartott a mérkőzés, amikor a legjobb szegedi, Krivokapic megint eredményes volt (7-6). A fordítást követően elkapta a fonalat a Tisza-parti gárda, és a szünetig a megszerzett labdákból sok gyors találatot szerzett.

A pihenő után ott folytatódott a találkozó, ahol az előző játékrész abbamaradt: a hazai védőfal jól zárt, lehetett rohanni és ziccereket dobni. Fokozatosan nőtt az előny (21-13), majd furcsa góllal lett kétszámjegyű (29-19) a különbség a 46. percben: a végig nagy kedvvel játszó Andjelkovic labdát lopott, aztán saját térfeléről az üres kapuba lőtt, lévén, a bosnyákok éppen menet közben hálóőrt cseréltek.

Forrás: MTI

Andjelkovic végig nagy kedvvel kézilabdázott

A szegediek védőspecialistája, Stamate piros lapot kapott ütésért, de ez sem hatott a teljesítményre: a végjátékban is sikerült a közönséget látványos gólokkal szórakoztatni.

pénteken játszották:
Breszt Meskov (fehérorosz) - Velenje (szlovén) 30-36 (14-17)

Az állás:
1. Szeged 4 pont
2. Velenje 2 (53-59)
3. Szarajevo 2 (52-59)
4. Breszt 0

A Szeged a következő fordulóban, jövő vasárnap Bresztben lép pályára.

Simán nyert a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-AutoBahn a belga Vise ellen a nőikézilabda EHF-kupában, a 32 közé jutásért rendezett párharc visszavágóján.

Szombaton a Cornexi 37-17-re győzött. A második mérkőzésen a Vise volt "papíron" otthon, mivel azonban lemondott pályaválasztói jogáról, a meccset Móron rendezték meg.

női EHF-kupa, a 32 közé jutásért, visszavágó:
Vise (belga) - Cornexi-Alcoa-AutoBahn 21-28 (8-14)
továbbjutott:
a Cornexi, kettős győzelemmel.

A Dunaferr még szombaton kvalifikálta magát, a következő forduló sorsolását kedden tartják Bécsben.

20 góllal nyert a Cornexihttp://www.origo.hu/sport/kezilabda/20071006-ferfi-kezilabda-bl-nagy-csataban-kikapott-a-veszprem.html?pIdx=4