Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a berlini Világliga nyolcas döntőjében: Kemény Dénes együttese ezúttal Kanadát győzte le 20-9-re és százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen. A magyarok a pénteki negyeddöntőben Kínával találkoznak.

Világliga, nyolcas döntő, 3. forduló:
Magyarország - Kanada 20-9 (5-1, 6-5, 6-1, 3-2)
góldobók:
Benedek, Varga Dániel 5-5, Madaras 4, Molnár T., Szivós 2-2, Hosnyánszky, Kiss Cs. 1-1, illetve Miller 3, Graham 2, Marks, Jung, Stein, Feltham 1-1

Kanada 1-0-ra vezetett, így elmondhatja, hogy előnyben volt az olimpiai bajnokkal szemben. Ezután - kanadai szempontból - hat kapott gól következett zsinórban, úgyhogy gyorsan eldőlt a meccs.

A magyar csapat (amely most Kiss Gergely, Biros Péter, Szécsi Zoltán és Gór-Nagy Miklós játékát nélkülözte) a sportág minden szépségét bemutatva győzött. Benedekék talán véletlenül, de mindenképpen jelzésértékűen éppen annyi góllal terhelték meg a kanadaiak kapuját, amennyivel délután a szerbek győzték le Kína válogatottját.

A kapuban testvériesen megosztotta a játékidőt Baksa és Nagy Viktor, elöl az egyaránt ötgólos Benedek és Varga Dániel nyújtott kiemelkedőt, de parádézott a négy gólig jutó Madaras is.

"Nem vártam mást. Talán a védekezésünk lehetett volna jobb, de amikor így elmegy a csapat, becsúszik néhány gól. Ezeken a meccseken át kell esni" - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány. A magyarok a pénteki negyeddöntőben Kínával találkoznak.

A csoport:
Románia - Egyesült Államok 11-10 (2-3, 1-0, 6-4, 2-3)
Szerbia - Kína 20-3 (2-1, 5-1, 6-0, 7-1)

A csoport végeredménye:
1. Szerbia 9 pont,
2. Románia 6
3. Egyesült Államok 3
4. Kína 0

B csoport:
MAGYARORSZÁG - KANADA 20-9 (5-1, 6-5, 6-1, 3-2)
Németország - Ausztrália 12-12 (3-4, 2-3, 2-3, 5-2), ötméteressekkel: 5-3

A csoport végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG 9 pont
2. Németország 5
3. Ausztrália 4
4. Kanada 0

A pénteki negyeddöntők párosítása:
Ausztrália - Románia 16 ó
MAGYARORSZÁG - KÍNA 17.30
Németország - Egyesült Államok 19 ó
Szerbia-Kanada 20.30