Vágólapra másolva!
Mallorcán nyaralt, s kipihenten készület az új szezonra Tápai Szabina, a Cornexi-Alcoa csinos kézilabdázója. A székesfehérváriak irányító-átlövőjének teljesen rendbejött a vállsérülése, így az alapozásnak százszázalékosan vághatott neki.

"A nyaralásunk Mallorcán nagyon jól sikerült. A családom is megdicsért, hogy jól választottam ki az úti célt és a szállodát, mivel ez az én feladatom volt. A fővárostól 13 km-re laktunk, egy fantasztikus szállodában. Nagyokat és finomakat ettünk, persze ügyelve arra, nehogy felszedjek pár kilót. Ezért amellett, hogy sok időt töltöttünk a tengerparton, kiélveztük a szálloda szolgáltatásait is, elsősorban a wellness-részleget, ahol ledolgoztam a bőséges svédasztalt. Béreltünk robogót, ellátogattunk a főbb nevezetességekhez, ahol csodálatos és hangulatos helyeket fedeztünk fel. Egyik este még bingóztunk is, ahol nyertem egy nagyon különleges csokoládémasszázst. Ez azt jelenti, hogy a testrészeket egyenként bekenik csokoládéval, és alaposan megmasszírozzák. Jól kipihentem magam, teljes relaxáció volt ez az egy hét pihenés" - nyilatkozta Tápai Szabina.

A Cornexi-Alcoa csinos kézilabdázója elmondta, ugyan nehéz volt elkezdeni az edzéseket és az alapozást, de azért csak belelendült ismét.

"A vállsérülésem már szerencsére teljesen jól van, semmiféle hátrányt nem okoz a felkészülésemben, így az alapozásnak százszázalékosan vághattam neki. A nyári szünetben végig tornáztam, edzettem, futottam, egyszóval kondiban tartottam magam, hogy minél jobb formában legyek a közös munka kezdetére."

Tápai alig várja már, hogy mérkőzést játszhasson: "Természetesen ilyenkor a felkészülési időszak elején nagy hangsúlyt fektetünk az erőnléti edzésekre, de most már labdás foglalkozások is vannak, sőt, lassan megkezdődnek az edzőmeccsek is. Kicsit megfogyatkoztunk a kezdeti létszámhoz képest, mert a juniorok válogatott edzőtáborba mentek, a jövő héten pedig Balogh Bea és Kenyeres Fanni csatlakozik majd a felnőtt válogatotthoz."

Forrás: Presstige Média