Vágólapra másolva!
Döntetlent játszott a világbajnok horvát együttessel az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott az Unicum-kupáért kiírt keddi összecsapáson, a Margitszigeten.

Eredmény:
Magyarország - Horvátország 11-11 (2-1, 2-2, 4-5, 3-3)
gól:
Benedek, Biros, Hosnyánszky 2-2, Varga Dénes, Kiss G., Szivós, Fodor, Madaras 1-1, illetve Markovic 3, Antonijevic, Jokovic, Dobud 2-2, Buslje, Buljuvasic 1-1

Az április elsejei, melbourne-i vb-döntőben, hosszabbításban elszenvedett 9-8-as vereség után az Unicum-gála címszóval meghirdetett esemény kínált az idén először lehetőséget a "visszavágásra" Kemény Dénes szövetségi kapitánynak és legénységének a déli szomszédok pólós alakulata ellen, mert bár szombaton - már a Világliga-selejtezők egyik ötcsapatos európai csoportja körmérkőzéses küzdelmeinek keretében - újfent összecsap a két gárda, azért a keddi első randevú ígérkezett az igazi "unikumnak".

Az ausztráliai vb-hez képest mindkét oldalon akadtak hiányzók - a magyar oldalon a világ egyik legjobbja, Kásás Tamás és a vállát fájlaló kiválóság, Varga Dániel, a vendégeknél pedig nyolc játékos is a melbourne-i győzők közül -, így is roppant erős együttesek feszültek egymásnak a Hajós Alfréd uszoda nyitott 50-es medencéjében.

A két válogatott közös pólótörténelmének 40. mérkőzésén a presztízsen túl az is volt a tét, hogy megszerzi-e a magyar együttes 26. győzelmét, vagy a horvátok gyűjtik be kilencedik sikerüket, netán a hetedik döntetlen születik meg.

A válaszra váró mintegy háromezer ember - merthogy gyakorlatilag telt ház volt a Szigeten - először vendéggólt láthatott: előnyből a világbajnok Buslje húzta a labdát Szécsi Zoltán kapujába (0-1). Aztán tétova akciókat, kimaradt helyzeteket követően Benedek Tibor megúszás végén egyenlített, s ugyancsak a nyitónegyed hajrájában Biros Péter a vezetést is megszerezte büntetőből, védhetetlenül pattintva a jobb felső sarokba (2-1).

A szoros védekezést választó csapatok a folytatásban se nagyon tudtak mit kezdeni támadásban, rendre távolról kellett ellőni a labdát, nem is változott az eredmény, csak amikor fórba kerültek a horvátok. Dobud nem hibázott, de az "egyensúlyi állapotot" gyorsan megbontotta Benedek, akinek bal keze másodszorra is a legjobbkor villant, Varga Dénes megúszás végén lőtt góljával pedig megvolt a "közte kettő" (4-2). Egy újabb fórt azonban a horvátok ügyeletes "ágyúsa", Markovic hatalmas lökettel zárt le, szorosabbra alakítva a félidei állást (4-3).

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ys9Ko6eiW7aHysC5


Magyar nyilatkozatok a mérkőzés után

Villámsebesen 5-3 lett azonban "ide", mert egy pazar támadás végén Hosnyánszky Norbert alkalmi centerként sem jött zavarba, csakhogy Jokovic pattintása sem volt csúnyább "találmány", a gólszépségversenybe beszálló Biros bal felsőbe vágódó lökete azonban elvitte a pálmát a meccs e szakaszában (6-4). Persze a világbajnok gárda nem adta fel, két emberelőnyt is biztosan értékesített Markovic, majd Antonijevic révén (6-6). Egy perccel az utolsó szünet előtt a kétszeres olimpiai bajnok Kiss Gergely adott beszédes életjelt magáról, majd Antonijevic közeli válaszára Szivós Márton replikázott, ám Buljuvasic fórban még eleresztett egy célt is érő sistergő bombát (8-8).

A felelgetős játék keretében Fodor Rajmund húzásos gólja indította a befejező nyolc percet, a triplázó Markovic megúszásból egalizált, majd Madaras emberelőnyt záró mozzanatként vette be a horvát kaput (10-9). Jokovic bizonyította, hogy az ő balkezét sem fából faragták (10-10). Hosnyánszky óriási lövéssel, Dobud látványos centergóllal fokozta az izgalmakat (11-11). A horvátok mestere, Ratko Rudic 50 másodperccel a vége előtt időt kért, hiába, maradt 11 másodperc, ekkor Kemény Dénes kért időt, ám az utolsó magyar akció sem hozott gólt, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

"Többször volt esélyünk arra, hogy növeljük előnyünket és eldöntsük a mérkőzést, de ezekkel nem tudtunk élni. Idényeleji teljesítményt nyújtottunk, a múlt héten kezdtük a közös munkát, még nem vagyunk összeérve. Azért akadt olyan szakasz is, amikor mi zavartuk meg az ellenfelet, úgyhogy összességében elfogadható mérkőzés volt. Ezzel egyben át is estünk a tűzkeresztségen, emiatt talán előnyben leszünk az ellenfelek többségéhez képest a Világliga-mérkőzésekre" - értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány.