Vágólapra másolva!
Az NB I B Nyugati csoportjában első Tatai Honvéd Atlétikai Club kézilabdásai ingyen vállalják a játékot az első osztályban. Korábban szóba került, hogy anyagiak híján a csoportgyőztes tatai kézisek csak a megyei első osztályban indulhatnak - tájékoztatott szerdán a klub elnöke.

"Amikor a játékosok látták, hogy a felsőbb osztályba lépés helyett jelentős visszaesés várható, találkozót kértek tőlem, és bejelentették, nem kívánnak fizetést felvenni a klubtól" - tette hozzá Komáromi Lajos.

Az elnök elmondta, a Tatai HAC tatai és tatabányai sportolókból áll, eddig is mindegyikük munka mellett vállalta a játékot.

Az NB I B-s éremosztó napján Tata polgármestere bejelentette, hogy a város a csapatot 12 millió forint támogatásban részesíti. Ezzel a segítséggel és néhány szponzor támogatásával az elnök bízik benne, hogy az első évben a csapat bennmarad a kézilabda-bajnokság legfelső osztályában.

A Tatai HAC mérkőzéseit egyelőre a tatabányai sportcsarnokban játssza. A klub azonban áruházépítés céljára sportpályákat értékesített, s a bevétel egy részéből a tatai edzőtábor IV-es csarnokát meghosszabbítják, 800 fős lelátót építenek, így hamarosan Tatán szerepelhet a csapat.