Vágólapra másolva!
Kéztörés miatt nem játszhat az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának további szakaszában Chris Kunitz, az Anaheim Ducks csatára. A Detroit győzött is a Kacsák ellen a playoff harmadik meccén, így összesítésben 2-1-re vezet.

A balszélsőt - aki a Detroit Red Wings elleni nyugati döntő első találkozóján sérült meg gólja után - szerdán megműtik.

Kunitz a mostani playoff-ban 11 mérkőzésen egy találata mellett öt gólpasszt jegyzett, míg az alapszakaszban egyéni legjobbjának számító 25 góllal és 60 ponttal zárt.

A harmadik meccsen aratott kiütéses Red Wings-siker két főszereplője Dominik Hasek és Tomas Holmström volt. Előbbi 29 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez, ezzel karrierje 14. hibátlan teljesítményét - shotout - nyújtotta a rájátszásban. A 42 éves cseh klasszis összességében már 90-nél jár.

A svéd Holmström két góllal és egy gólpasszal demoralizálta a kaliforniai közönséget. "Úgy gondolom, az első két hazai mérkőzésünkön kicsit frusztráltan játszottunk, de ma este megmutattuk milyen erősek is vagyunk" - fogalmazott Todd Bertuzzi, a vendégek kanadai csatára.

A negyedik mérkőzésre magyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor, szintén Anaheimben.

Nyugati-főcsoport, döntő, 3. mérkőzés:
Anaheim Ducks - Detroit Red Wings 0-5
a párharc állása:
2-1 a Detroit javára
az összecsapás az egyik fél negyedik győzelméig tart.