Vágólapra másolva!
A Cleveland negyedik mérkőzését is megnyerte a Washington ellen, így "söpréssel" jutott az NBA rájátszásának második fordulójába.

A sérülésektől sújtott fővárosiak "kegyelemdöféséről" a 31 pontos LeBron James, valamint a 20 ponttal és 19 lepattanóval záró Zydrunas Ilgauskas gondoskodott. A Cavaliers a keleti elődöntőben a New Jerseyvel vagy a Torontóval találkozik.

Denverben a San Antonió-i Robert Horry egy triplával biztosította be a vendégsikert fél perccel a vége előtt. A kiesés szélére sodródott Nuggetsben Carmelo Anthony 29, Allen Iverson 22 ponttal zárt.

Harmadik hazai meccsét is hozta a Houston a Utah ellen, a Rocketsben ezúttal is a 26 pontot és 16 gólpasszt gyűjtő Tracy McGrady, továbbá a 21 pontig és 15 lepattanóig jutó Jao Ming remekelt.

Sorozatban tizedszer kapott helyet az idény védőcsapatában Tim Duncan, a San Antonio ásza. A virgin-szigeteki születésű klasszis ténykedésének eredményeként a Spurs az utóbbi évtizedben rendre ott volt az öt legkevesebb pontot beszedő csapat között. Nála ezúttal csak egyvalaki kapott több szavazatot: klubtársa, Bruce Bowen 42 vokssal végzett az élen.

Az ötös tagja még az év védőjévé választott, denveri Marcus Camby, a phoenixi Raja Bell, valamint a mesterlövészek különversenyét megnyerő Kobe Bryant (Los Angeles Lakers).

Rájátszás, 1. forduló, Keleti-főcsoport:
Washington Wizards - Cleveland Cavaliers 90-97
továbbjutott: a Cleveland, 4-0-val.

Nyugati-főcsoport:
Houston Rockets - Utah Jazz 96-92
a párharc állása: 3-2 a Houston javára.

Denver Nuggets - San Antonio Spurs 89-96
a párharc állása: 3-1 a San Antonio javára.

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.