Vágólapra másolva!
Az Atlanta története során először tagja a rájátszás mezőnyének, de a Rangers elrontotta a georgiai gárda debütálását, a New York-iak 4-3-as győzelmével kezdődött a sorozat. Stílszerűen Jaromir Jagr, a Rangers kapitánya nyitotta a gólok sorát, aki ugyan elmondása szerint nagyon nem szereti, ha övé az első találat, most megnyugodhatott, mert a társak is odatették magukat.

A Parkőrök utoljára 1997-ben tudtak meccset nyerni a playoffban, a diadal különösen fontos volt Henrik Lundqvist kapusnak, aki első utószezonbeli győzelme alkalmával 21 lövést hárított, valamint Marcel Hossának, akinek testvére Marian a Thrashers mezében lépett jégre.

Zach Parise volt a New Jersey Tampa Bay elleni győzelmének egyik főszereplője, a 22 éves csatár ütötte az Ördögök első és negyedik gólját, utóbbi bizonyult a mindent eldöntőnek. Pedig a Tampa mindent megtett, az alapszakasz gólkirály, Vincent Lecavalier révén 1-3-ról még egyenlíteni tudtak a floridaiak, de Parise második találata után már nem tudtak újítani.

A hajrában ráadásul egy kapushiba pecsételte meg a sorsukat, Johan Holmqvist gyorsan ki akarta tenni a korongot egy védés után, amit Patrik Elias elcsent, majd Scott Gomezhez passzolt, aki Brian Giontát hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Gomez remekül szolgálta ki a társakat, három assziszttal zárt, Jamie Langenbrunner két góllal végződő akcióból vette ki a részét, csakúgy mint Elias.

Forrás: MTI

Parise-t ünneplik a társak gólja után

Rick DiPietro, a liga egyik legjobb kapusa nélkül nem sok esélye volt az Islandersnek az első kiemelt Buffalo ellen, a Sabres a duplázó Brian Campbell és Chris Drury, valamint a három gólpasszt adó Dainius Zubrus vezérletével legyűrte a riválist, ráadásul a támadójáték mellett ezúttal a védekezése is nagyon összeszedett volt a Szablyásoknak, mert a vendégek mindössze huszonegyszer lőttek kapura, az első harmadban például csak egyszer. A Szigetlakók utoljára 2004-ben voltak érdekeltek a playoffban, és 1993 óta nem nyertek párharcot, most sem nekik áll a zászló.

A játéknap egyetlen nyugati mérkőzésén a Detroit már a kilencedik percben 2-0-ra vezetett a Calgary ellen, a vége 4-1 lett, Pavel Dacjuk 26 góltalan mérkőzés után végre eredményesnek bizonyult a playoffban, a 45 éves Chris Chelios pedig a második legidősebb játékos, aki jégre lépett a rájátszásban, a hihetetlen fizikumú hátvéd azért minden bizonnyal nem fogja átírni a legendás Gordie Howe rekordját, aki még 52 esztendősen is korcsolyát húzott.

eredmények, rájátszás 1. forduló:
Keleti főcsoport, 1. mérkőzések:
Atlanta Thrashers - New York Rangers 3-4 (1-2, 1-2, 1-0)
gól: E. Belanger (19:01, emberelőnyből), Hnidy (32:19), Dupuis (45:50), illetve Jagr (12:50), Rozsival (16:47, ee.), Marcel Hossa (30:52), Nylander (36:56)

New Jersey Devils - Tampa Bay Lightning 5-3 (2-1, 1-1, 2-1)
gól: Parise (7:43, 43:54), Elias (12:31, ee.), Rafalski (23:36, ee.), Gionta (58:38), illetve St. Louis (15:55, kettős ee.), Lecavalier (31:46, 42:51)

Buffalo Sabres - New York Islanders 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
gól: B. Campbell (9:30; 56:35, ee.), Drury (31:13, ee.; 41:08), illetve Asham (26:58)

Nyugati főcsoport, 1. mérkőzés:
Detroit Red Wings - Calgary Flames 4-1 (2-0, 2-0, 0-1)
gól:
Filppula (4:51), Lidström (8:36, ee.), Dacjuk (26:56), Schneider (29:57), illetve Tanguay (54:55, ee.)

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.