Vágólapra másolva!
Minimális célját teljesítette a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, ám az ötödik hely megszerzése ellenére Németh András szövetségi kapitány kissé csalódottan értékelt. A vasárnapi éremcsatákban a norvégok és a franciák örülhettek, a skandinávok 27-24-re nyerték az oroszok elleni döntőt, és ezzel megvédték címüket, míg a gallok a bronzmeccsen diadalmaskodtak 29-25-re a németek ellen.

"Kvalifikáltuk magunkat a jövő évi világbajnokságra és a 2008-as Eb-re, ami jó dolog, ám a németek elleni fiaskó erősen rányomja a bélyegét a szereplésünkre. Az a vereség komoly nyomokat hagyott bennem és gondolom másokban is. Ennél az ötödik helynél többre volt hivatott a válogatott" - mondta a szakvezető.

A kapitány keserűsége nem meglepő, hiszen a csoportmeccsek során könnyű győzelmeket bezsebelő gárda a torna számára talán legfontosabb mérkőzésén teljesített mélyen tudása alatt, ami végül az elődöntőjébe került. "A keddi vereség óta sem volt idő kielemezni a történteket, így most nem tudom megmondani, mi volt a probléma. Ki kell értékelni azt a találkozót, mert elgondolkodtató, hogy miként lehetett ennyire gyenge akkor egy jó csapat. Sok minden belejátszhatott a kudarcba, a tavalyival ellentétben idén nagyon zaklatott évünk volt, szinte egyetlen egy alkalommal sem volt meg a teljes csapat, valaki mindig hiányzott ilyen, vagy olyan okból és talán túl magabiztos volt a társaság az összecsapás előtt. Az ugyanakkor biztos, hogy ezek a játékosok nem fogják elfelejteni, ami történt és még egyszer nem követnek el ilyen hibákat" - boncolgatta a történteket a kapitány.

Németh András ehhez hozzátette, továbbra is komoly gondot jelent, hogy kevés az univerzális, a védekezésben és a támadásban is bevethető játékos Magyarországon, így folyamatosan cserélni kell, ami nem szerencsés, főleg egy gyors csapat ellen, s ilyen volt a német is.

A tornán szerzett öt magabiztos győzelem, valamint az, hogy a fájó kudarc után összeszedte magát a válogatott és az értékes ötödik helyet megszerezte, mindenképpen pozitívumnak nevezhető, mint ahogy több játékos is jó produkcióval rukkolt elő. "Elsőként Pálinger Katalint említeném, aki nagyon jól védett, de szerintem Szamoránszky Piroska és Szűcs Gabriella is sokat segített az együttesnek" - emelte ki a legjobbakat Németh.

A statisztikák szerint a gárda legeredményesebb játékosa Mehlmann Ibolya volt 37 góllal, a legtöbb gólpasszt Görbicz Anita adta, szám szerint 34-et, míg a legjobb védekezője Szűcs volt 12 blokkolt lövéssel és hat labdaszerzéssel.

Németh András a jövővel kapcsolatban még nem tudott konkrétumokat mondani: "Át kell gondolnom a dolgokat, még minden nagyon képlékeny bennem."

A magyar válogatott vasárnap délelőtt utazott vissza Stockholmból Budapestre.