Vágólapra másolva!
Utolsó Európa-bajnoki mérkőzésén a házigazda svédek ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott, s 32-25-ös sikerével nemcsak az 5. helyet szerezte meg, de kvalifikálta magát a 2007-es franciaországi világbajnokságra, illetve a 2008-ban, Macedóniában sorra kerülő kontinensviadalra is.

Eredmény, Európa-bajnokság, 5. helyért:
Magyarország - Svédország 32-25 (17-12)
Stockholm
v.: Liachovicius, Paskevicius (litván)
gól: Mehlmann 8/4, Balogh 6, Görbicz 4, Vérten 4, Szűcs 3, Szamoránsky P. 3, Ferling 2, Siti E. 1, Borbély 1, illetve Chrifi 9/3, Wiel Freden 3, Helgesson 3, Eriksson 3, Flognman 2, Torstensson 1, Holmgren 1, Boson 1, Enström 2
hetes: 5/4, illetve 4/3
kiállítás: 6, illetve 2 perc

A vb-re a kiírás alapján ugyan csak az Eb első háromja szerez indulási jogot, ám, mivel a házigazda francia és a címvédő orosz válogatott is elődöntőbe jutott Svédországban, így még a torna ötödikje is kvalifikálja magát.

Svédország ellen eddig 18 alkalommal csapott össze a magyar válogatott, s 12 győzelem, illetve 4 döntetlen mellett mindössze kétszer szenvedett vereséget. Európa-bajnokságon eddig mindössze egyszer futottak össze a felek, az 1996-os dániai kontinensviadalon a csoportmérkőzéseken a svédek győztek 31-26-ra. Utoljára 2004. nyarán, Nyíradonyban volt "randevú", amely akkor 32-25-ös magyar sikerrel zárult.

A találkozó Mehlmann átlövésgóljával kezdődött, erre gyorsan jött a válasz Chrifi bombája révén, sőt a 3. percben Wiel Freden góljával már át is vette a vezetést a házigazda (1-2). Sajnos az első percekben már állandósult a svéd fölény, Tóth Tímea első két lövése eredménytelennek bizonyult, Mehlmann is rontott, a másik oldalon viszont hullottak a gólok, így a 8. percre 5-2-re nőtt az előny.

Irányítóként Siti Eszter kezdett, a két szélen Kirsner és Balogh szerepelt, a csapat azonban idegesen, sok hibával kézilabdázott. A 13. percre Mehlmann második góljával 5-7-re felkapszkodott a csapat, de a védekezés továbbra is rendezetlennek tűnt.

Érkezett a pályára Görbicz is, s a győri irányító kicsit össze is kapta a csapatot, amely a 23. percre visszavette a vezetést (11-10). Az ellenfélnél azonban képtelen voltunk tartani Chrifit, a Skuru jobbátlövője alulról elengedve, vagy éppen klasszikus felugrásos bombából is szétlőtte Pálinger hálóját.

Szerencsére a vezetést átvételével lehullott a béklyó a kezekről, lábakról, a 23. és a 25. perc között Ferling, Szűcs és Mehlmann révén sikerült három góllal megklépni (14-11). Időt is kért Ulf Schefvert kapitány, hogy rendezze a sorokat, ám Görbiczék elkapták a fonalat, s megsem álltak 17-11-ig.

A kapuban Pálinger is remelkelt, félidőben 43 százalékos teljesítménynél járt, a csapat pedig 17-12-vel mehetett pihenőre.

Forrás: handballphotos.com

Tóth Tímea
Forrás:
handballphotos.com

A második játékrészt Görbicz Anita góllal nyitotta, erre Flognman és Helgesson gyorsan válaszolt. Szerencsére a hazai gárda nem tudta megragadni ezt a pillanatnyi fellángolást, az irányítás a mi kezünkben maradt (ráadásul Pálinger kifogta Chrifi büntetőjét).

Vérten és Szamoránsky felváltva vállalták a góllövő szerepét, a 46. percre azonban háromra olvadt az előny (24-21), ám Mehlmann megnyugtatta a kedélyeket, olyan magabiztosan lőtte be a heteseket.

Az utolsó tíz percben 27-22-ről vágott neki az együttes, amely Görbicz vezérletével tovább növelte az előnyt. A csapat végül 32-25-re győzött, ezzel nemcsak a 2007-es franciaországi világbajnokságra, de a 2008-ban, Macedóniában rendezendő kontinensviadalra is megváltotta helyét.

Túlzott optimizmussal

Közel 20 ezer szavat érkezett a nőikézilabda-válogatott svédországi Európa-bajnoki szereplésével kapcsolatos kérdésünkre, amelyben azt firtattuk, vajon mire mennek Görbiczék a kontinensviadalon.
A szavazók 47 százaléka, azaz közel a fele úgy tippelt, hogy a Németh András dirigálta együttes minimum elődöntős lesz, 30 százalék még tovább ment, ők aranyéremre számítottak.
Sajnos a pesszimistább kisebbségnek lett igaza: 13 százalék úgy érezte, sírás lesz a vége, 10 százalék pedig rátapintott az igazságra, miszerint a válogatott nem jut négy közé.

Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Nagyon fontos mérkőzés volt ez a számunkra, hiszen a jövő évi világbajnokságra és a 2008-as Európa-bajnokságra is biztosíthattuk a helyünket. Ezért is örülök, hogy jó játékkal sikerült győznünk. Gyors, tehetséges svéd gárdát tudtunk biztosan legyőzni, amely egyre közelebb kerül a legjobbakhoz."

Pálinger Katalin, a magyar válogatott kapusa: "A mai meccsel elégedett vagyok, mert jól játszottunk, az Eb-szereplésünkkel azonban már kevésbé. Érmet akartunk szerezni, de egy rossz összecsapás, egy gyenge nap miatt nem sikerült elérni ezt a célunkat. Sajnálom."

Mehlmann Ibolya, a magyar válogatott legeredményesebb játékosa: "Nagyon örülök a mai játékunknak és természetesen a saját teljesítményemmel is elégedett vagyok. Nem volt problémánk a motivációval, komoly tétje volt az összecsapásnak és ennek megfelelően játszottunk."