Vágólapra másolva!
A MiZo Pécs hazai pályán két ponttal, 61-59-re legyőzte a francia Bourges együttesét a nőikosárlabda-Euroliga 7. fordulójában.

Eredmény, Euroliga, B csoport, 7. forduló:
MiZo Pécs-Bourges (francia) 61-59 (15-14, 9-11, 22-16, 15-18)
pontszerzők:
Bujdosó 17, Fegyverneky 15, Béres 10, Vajda 5, Whittle, Iványi, Johnson 4-4, Dapo 2, illetve Dumerc 15, Melain 10, Maltsi 9, Kireta, Lepron 8-8, Miyem 4, Ndongue 3, Hall 2

Az egy hónapja Bourges-ban 75-59-re alulmaradó pécsiek számára örvendetes hír érkezett délelőtt, ugyani egy szabadkai vizsgálaton kiderült, hogy nincs komoly elváltozás a hetek óta kényszerpihenőn lévő Béres Tímea térdében, így a válogatott center vállalta a játékot.

Jól kezdett a pécsi együttes, ám a háromszoros Euroliga-győztes franciák nem engedték ellépni őket, így a nagyszünetre mindössze egyetlen pont volt a különbség a vendégek javára. Rátgéber László tanítványai aztán a harmadik negyedben megint fantasztikusan játszottak, így a zárófelvonásra ötpontos előnnyel "mehettek" be.

A hajrában remekül ölték az időt a pécsi játékosok, így sikerült megtartani az előnyt, ezzel a Bourges elszenvedte első vereségét a sorozatban.

"Ez az, amikor az ember boldog. Végre voltak palánk felé mozgások, így maradt terület a hárompontosokra. Bravúros győzelem volt, de azért most is meglátszott, hogy mennyi problémánk van. Külön örülök neki, hogy a magyar lányok hozták a mai mérkőzést. Külön meg kell köszönnöm a drukkereknek, akik ezúttal is bebizonyították, hogy ez nem egy hagyományos szurkolótábor, mindig akkor kaptuk tőlük a legjobb bíztatást, amikor a legjobban kellett" - nyilatkozta a mérkőzés után Rátgéber László.

A 4/3-as mérlegnél tartó MiZo jövő csütörtökön a cseh USK Prahához látogat.

A csoport másik két mérkőzésén:
Szamara (orosz) - Namur (belga) 65-47
Salamanca (spanyol) - Praha (cseh) 74-68

A csoport állása:
1. Bourges és Szamara 13-13 pont, 3. Pécs 11, 4. Salamanca 10, 5. Namur és Praha 8-8

További eredmények:
A csoport:
Schio (olasz) - Vilnius (litván) 46-66

A csoport állása:
1. Szpartak Moszkva 13 pont, 2. Sopron 12, 3. Vilnius 11, 4. Kraków és Mondeville 10-10, 6. Schio 7

C csoport:
Jekatyerinburg (orosz) - Gdynia (lengyel) 79-66
Fenerbahce (török) - Valenciennes (francia) 69-61
Valencia (spanyol) - Brno (cseh) 73-59

A csoport állása:
1. Brno, Jekatyerinburg, Fenerbahce és Valencia 12-12, 5. Valenciennes 8, 6. Gdynia 7

A férfi NB I-ben:
Lami-Véd-Körmend - Univer KSE 79-81 (20-20, 18-22, 23-16, 18-23)

A női NB I-ben:
Szolnoki NKK - Kecskeméti KC 73-69 (22-18, 11-23, 11-18, 29-10)