Vágólapra másolva!
A svédországi női kézilabda Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottban egyedül Balogh Beatrix képviseli a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapatát. A világklasszis jobbszélső úgy véli, a csapat képes az éremszerzésre, s bombameglepetést nem vár a kontinensviadaltól.

- Hogyan értékeli a válogatott edzőtáborban eltöltött időszakot?
- Kemény, kéthetes tatai edzőtáborozáson vagyunk túl. Az utolsó összetartás első szakaszában reggeli futásokkal és konditermi edzésekkel készültünk, a teremben pedig általában taktikáztunk, megfűszerezve egy kis erőnléti és lábmunka-feladatokkal. A második hetet is jól meghajtottuk: a szökdelő lábmunka- és konditermi erősítések mellett még több hangsúlyt fektettünk a taktikai felkészülésre, a védekezés és támadás gyakorlására. Sőt az elmúlt héten két edzőmeccset is játszottunk a tatabányai és a győri fiúkkal. Mindkét találkozó nagyon hasznos volt, mert a fiúk ellen nagyon nehéz játszani, hiszen gyorsak, hosszú kezeik és lábaik vannak, taktikásak, így kellő odafigyelést igényelt a játék velük.

- Mit vár a magyar válogatottól?
- Mindenképpen éremmel szeretnék visszatérni, hiszen úgy gondolom, ez a csapat reális esélyekkel pályázik a dobogóra. Egyik meccs sem lesz egyszerű, mindegyik ellenfelünk képes arra, hogy meglepetést okozzon, de ha mi odafigyelünk, és az igazi tudásunk szerint játsszuk azt, amit gyakoroltunk, akkor nem lehet probléma.

- Más csapatok esélyeit hogyan látja? Kik okozhatnak meglepetést?
- Külföldi csapatok közül nem tudom pontosan, melyeket nevezhetném meg, mint esélyeseket, vagy mint a meglepetésre képeseket. A Világkupát nem nagyon tudtam követni, így nem merek jósolni. A svédek talán önmagukhoz képest jobban teljesíthetnek. Szerintem a legvégéig csak azok a csapatok jutnak el, akik minden világversenyen rendre ott vannak az elitben. Tehát nagy meglepetést nem várok.

Elutazott a magyar csapat

Kedden délben elutazott Svédországba, a női kézilabda Európa-bajnokságra a magyar válogatott. Németh András szövetségi kapitány csapata Göteborgba repül, majd onnan autóbusszal érkezik meg Skövdébe, a csoportküzdelmek helyszínére várhatóan 17 óra felé. A vacsora után 20 órától edzés szerepel a programban, már az Eb-csarnokban.


- A lánya és a férje általában elkíséri. Így lesz ez Svédországban is?



Forrás: Presstige Média