Vágólapra másolva!
A Ferencváros vagy a román Rulmentul Brasov vagy a portugál Madeira ellen mérkőzik a női kézilabda Bajnokok Ligájában a 16 közé jutásért, a női EHF-kupában a Kiskunhalas a 32 közé kerülésért az azeri Garagah Bakuval vagy a fehérorosz Gorodnyicsankával csatázik, míg a férfi KEK-ben a Komlónak a dán Bjerringbro-Silkeborg csapatát sorsolták kedden Bécsben. Mindhárom magyar együttes itthon kezd.

Az európai szövetség (EHF) tájékoztatása szerint az előző idényben EHF-kupát nyert FTC október 14-én vagy 15-én fogadja a Brasov-Madeira csata győztesét, egy héttel később pedig idegenben lép pályára. A párharc nyertese a BL-csoportkörbe jut, ahol a magyar bajnok Győri Audi ETO KC már eleve érdekelt. A vesztes viszont nem búcsúzik az európai porondtól, hanem az EHF-kupa 32-es mezőnyébe kerül át.

Németh András, a ferencvárosiak vezetőedzője nem örült a sorsolásnak. "Úgy gondolom, a brassói csapat egyértelműen esélyesebb, mint a Madeira. A románokkal nemrégiben találkoztunk egy erdélyi túrán, és akkor politikai visszhangja volt a viharos találkozónak."

A nemzetközi színtéren újonc Kiskunhalas ugyancsak otthon kezd október 14-én vagy 15-én a Baku-Gorodnyicsanka párharc nyertesével, a visszavágót a következő hétvégén rendezik.

A Komlói BSK-Fűtőerőmű ezt megelőzően az 1994/95-ös évadban játszott az európai porondon. Most a Bjerringbro-Silkeborg ellen próbálja kiharcolni a 3. körbe jutást. Az első összecsapásra szeptember 30-án vagy október elsején Komlón, a visszavágóra október 7-én vagy 8-án Dániában kerül sor.

Az már korábban eldőlt, hogy a férfi BL-ben az MKB Veszprém a spanyol Portland San Antonio, a bosnyák Boszna Szarajevo és a szlovák Povaszka Bystrica, míg a Pick Szeged a spanyol Ciudad Real, a svájci Kadetten Schaffhausen csapatával, valamint a holland Kras Volendam és a fehérorosz Breszt Meskovo párharcának győztesével találkozik a szeptember 30. és november 12. között esedékes csoportkörben.

A női KEK-ben a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding októberben az izlandi Haukar Hafnarfjördurral csatázik a 3. körbe jutásért.

A férfi EHF-kupában a Dunaferr és a PLER-Airport október 10-én, a női EHF-kupában pedig a Dunaferr és a Debrecen október 24-én kap ellenfelet.