Vágólapra másolva!
Az ötszörös magyar bajnok Halm Rolland lesz júliustól a nemrég véget ért idényben ezüstérmes Albacomp kosárlabdaklub első embere. A három éve visszavonult, 98-szoros válogatott kiválóság Nagy Gábor szakosztályvezetőt váltja, ráadásul ő lesz a férfi csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője is.

"Egészen más munkát végzek majd, mint eddig, nagyobb szabadságom lesz, ugyanakkor sokkal nagyobb lesz a felelősségem is" - mondta az egyelőre marketingmenedzserként dolgozó szakember. "Természetesen megvannak az elképzeléseim, hogyan szeretném irányítani a klubot, ám ezek részletezésével várjuk meg a következő hónapot."

Az NB I fináléjában a címvédő Atomerőműtől 3-0-ra kikapó székesfehérváriakhoz kapcsolódó hír, hogy délután 17.30-kor hagyományos szezonbúcsúztató focimeccsre kerül sor az Alba Regia Sportcentrumban, amelyen a szurkolókkal összecsapó játékosok együttesében pályára lép Fodor Péter vezetőedző is.