Vágólapra másolva!
Szlovéniai információink szerint napokon belül aláírja szegedi szerződését Ognjen Backovic, a német GWD Minden kézilabdázója. A védőspecialista balátlövő a hírek szerint a Barcelonába távozó Nenad Perunicicot pótolhatja.

Az [origo] információja szerint megszerezte első új légiósát a Pick Szeged férfikézilabda-csapata, amely szerződtette a szlovén Ognjen Backovicot. Az 1980. május 15-i születésű 195 cm magas, 98 kg testsúlyú balátlövő korábban a Slovan LS, illetve a Prule 67 Ljubljana csapataiban szerepelt (utóbbival 2002-ben szlovén bajnok és kupagyőztes lett, 2003-ban Bajnokok Ligája-elődöntőt játszhatott), 2004 óta pedig a német GWD Mindent erősítette.

A Bundesliga-együttesben 63 mérkőzésen 180 gólt szerzett, a szegedi lehetőség mellett több spanyol ajánlattal is bírt.

A 91-szeres szlovén válogatott kézilabdázó jelenleg is a nemzeti csapattal edzőtáborozik, Szlovénia ugyanis Ausztriával játszik világbajnoki selejtezőt. Az első, celjei összecsapásra június 10-én, 18.15 órai kezdettel kerül sor, a visszavágót hat nappal később (június 16., 20.15) Grazban rendezik. A szerződés aláírására a két mérkőzés valamelyikén kerül sor.