Vágólapra másolva!
Nem bírt Dániával, s 29-25-ös vereséget szenvedett a magyar férfikézilabda-válogatott a Svájcban zajló Európa-bajnokság nyitónapján. A C csoport másik összecsapásán Izland meglepetésre 36-31-re legyőzte Szerbia-Montenegrót.

VII. férfikézilabda-Eb, C csoport, 1. forduló
Dánia - Magyarország 29-25 (12-8)
Sursee
v.: Ljudovik, Vakula (ukránok)
gól: Boldsen 6/1, Spellerberg 4, Madsen 4, Rassmussen 4, Christiansen 2, Leegaard 2, Hansen 2, Knudsen 2, Ohm 1, Stryger 1, Nöddeesbo 1, illetve Buday 9/3, Gál 6, Nagy L. 4, Laluska 2, Iváncsik T. 2, Harsányi 1, Törő 1
hetes: 3/1, illetve 4/3
kiállítás: 10, illetve 6 perc

A nosztalgia jegyében lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott az Európa-bajnokság első fordulójában, hiszen húsz évvel ezelőtt éppen a Svájcban rendezett vébén jutott el ezüstéremig a Mocsai Lajos dirigálta együttes, s akkor - ugyanúgy, mint csütörtökön - Dánia volt az ellenfél.

Ennél több összehasonlítást nem is ér meg a párhuzam, az akkori magyar együttesben ugyanis korszakos klasszisok tömkelege szerepelt, s a 25-21-es győzelem kötelezőnek számított. Ez a jelző 2006-ra azért már nem állt, a legutóbbi két Európa-bajnokság bronzérmese ugyanis nemcsak a pályán tartogatott ászokat, de a kispadon is olyan egyéniség dirigálta az együttest, mint Ulrik Wilbek, aki a hölgyekkel nyert korábban világbajnokságot és olimpiát is.

Jól kezdte a csatát a magyar csapat, Buday hetesből, Iváncsik Tamás, majd Nagy László akcióból is betalált. A 3-1-es vezetés azonban nem nyugtatta meg az együttest, a klasszikus átlövő nélküli dánok ugyanis képesek voltak kellő zavart okozni a kapu előtt, főleg két villámgyors szélsőjük, Stryger és Christiansen révén - szerencsére Fazekas kapus éppen az ő büntetőiket fogta.

A 10. percre 4-3-nál vezetett először az ellenfél, no nem azért, mert olyan ellenállhatatlanul támadott volna Dánia, hanem mert a magyar offenzíva tudomány a szaggatott vonalnál elfogyott. Nagyra annyira ügyeltek, hogy gyakorlatilag letépték a mezét az első játékrészben, balátlövőben Ilyés hétszer próbálkozott, de egy gólt sem szerzett, ezen a szinten pedig luxus nehéztüzérek nélkül játszani.

A kapuban ráadásul Kasper Hvidt brillírozott, noha nagyon nem kellett agyalnia a mozdulatokon, a magyarok konzekvensen lefelé lőttek, ő pedig egyszerűen alkalmazkodott a sémához. Erőtlen támadásainkat a védőfal közepén tuszkoltuk előre, s amikor a 22. percben 9-7-re elhúzott Dánia, nem tudtunk újítani.

A hajrában Hvidt tarolta le teljesen szándékosan Iváncsik Tamást, az ukrán játékvezetők nagyvonalúan kétperces büntetést alkalmaztak a jogos piros lap helyett. Szomorú, de emberelőnyben is sikerült gólt kapni, így a félidőt Dánia 12-8-as előnnyel zárta.

A második játékrészt góllal kezdte Dánia, nyolc perce állandósult az ötgólos előny, s csupán Buday góljaival és Fazekas bravúrjaival sikerült farigcsálni a hátrányon. 20-18-nál ismét szorossá vált az állás, ám amíg Buday mellé csak Gál tudott felnőni a gólgyártás terén, addig északi ellenfelünknél többen is átlag felettit nyújtottak.

Az utolsó 10 percnek 24-22-ről vágott neki a két együttes, Nagy gólját követően Wilbek időt is kért, s a kezdőcsapatát küldte vissza a hajrára. A szusszanásnyi egy perc jót is tett a dánoknak, Rassmussen góljával ismét kettőre nőtt az előny (25-23), a védekezés masszívabb lett, szerencsére a csereként kapuba álló Szente sem tétlenkedett.

Idegtépően lassan telt az idő, ráadásul futva az eredmény után folyton hátrányosabb helyzetben volt együttesünk. 26-24-nél Harsányi ziccert rontott (Hvidt bravúrral védett), Boldsen hatodik találata pedig azt jelentette, elúszott a hajó.

Másfél perccel a lefújás előtt még Skaliczki László is időt kért, Gál gyorsan gólt vágott, a védekezés 4+2-esre váltása azonban már nem hozhatott gyökeres változást. Rassmussen és Knudsen az utolsó 30 másodpercben még megvillant, így a mérkőzést Dánia megérdemelten nyerte 29-25-re.

Skaliczki László kapitány a távirati irodának nyilatkozott: "Lélektanilag lett volna fontos, hogy sikerrel kezdjük az Eb-t. Sajnos, nem tudtunk nyerni, pedig ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, vagyis a legjobb hat között zárjunk, most is meg kellett volna szerezni a két pontot. Az első félidőben megfogott bennünket, hogy a dán kapus szenzációsan védett, a támadásaink sem voltak gördülékenyek, inkább az egyéni játék dominált.

A második félidőben már jobban játszottunk, erőszakosabbak voltunk, azonban a cserék inkább a dánoknak sikerültek, a bal szélen Rasmussent nem voltunk képesek tartani. Ráadásul a kritikus helyzetben sem jöttek az ekkor elengedhetetlen pluszok. Pénteken roppant fontos találkozót vívunk a szerbekkel. Kérdés, mennyit vett ki belőlünk a mostani csata, és lesz-e valaki, aki átlendíti a csapatot a hullámvölgyön."

Pénteken, 18 órai kezdettel Szerbia-Montenegró következik, mivel Veselin Vujovic együttese kikapott Izlandtól, Magyarország számára a továbbjutás szempontjából létfontosságú lenne a győzelem.

a csoport másik mérkőzésén
Izland - Szerbia-Montenegró 36-31 (16-11)
Sursee
v.: Falcona, Rätz (svájciak)
gól: G. Sigurdsson 10/3, Gudjonsson 9/5, Stefansson 8, Petersons 3, Svarvarsson 2, Gunnarsson 2, S. Sigurdsson 1, Holmgeirsson 1, illetve Milorad Krivokapic 7, Petric 5, Milosavljevic 5/3, Nikolic 5, Sudzum 3/2, Andjelkovic 2, Ilic 2/1, Kojic 1, Manojlovic 1
hetes: 12/8, illetve 8/6
kiállítás: 12, illetve 16 perc.