Vágólapra másolva!
Németh András betartotta ígéretét, a vasárnap elmaradt kirándulást szerdán pótolta a csapat. Világbajnoki elődöntőbe jutott nőikézilabda-válogatottunk felhőtlen jókedvét a világ egyik legszebb palotájában és egyben múzeumában, a Téli Palotában található Ermitázsban fokozhatta. Csillagok, fényűző környezetben - akár ez lehetne a szentpétervári délelőtt mottója.

Pincési László helyszíni jelentése Szentpétervárról

"A Boston Celtics Szentpéterváron?" - hüledezett Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. Egy percig talán mindenki el is hitte a beugratást, a Pribaltyiszkaja Hotel aulájában ugyanis Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának riportere annyira hihetően ecsetelte a dolgot.

Az előcsarnokban ugyanis forgatócsoport filmezett pár égimeszelő srácot, a kolléga pedig teljes komolysággal előadta, az NBA-ben szereplő kosárlabdacsapat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) hívására azért érkezett az orosz városba, hogy a két elődöntő között, kétszer 15 perces bemutató mérkőzést produkáljon.

Sajnos elnevettem magam, ekkora blődségen talán megbocsátható, így hullott le végleg a lepel, noha szemtanúként megerősíthetem, voltak másodpercek, amikor a magyar küldöttség bedőlt a tréfának.

A hotelben persze nem véletlenül jártunk, a magyar nőikézilabda-válogatott ugyanis előzetesen beharangozott kulturális programjára indult, a cél pedig nem más volt, mint az Ermitázs.

A világ egyik leghíresebb (a párizsi Louvre-ral és a New York-i Metropolitannel egyenértékű) múzeuma már vasárnap is felmerült, mint lehetséges célpont, a szakvezetés azonban akkor úgy prognosztizálta az eseményeket, hogy ha minden jól sikerül, akkor már elődöntősként élvezheti a művészetet a csapat.

Sikerült a kalkuláció, a csütörtöki utolsó csoportkör előtt már eldőlt, az egyik ágról Magyarország és Oroszország, a másikról Dánia és Románia jutott elődöntőbe, csupán az a kérdés, melyik csapatok első, a melyikek második helyen.

Forrás: [origo]

Kattintson a galériáért!

Ennek megfelelően a szabadprogramokat is így alakították az együttesek, a románok például városnézésre indultak, miközben a csapatvezető Sinka Lászlóval ölelkezett, s vitatta meg két mondatban, hogy előbb vagy utóbb, remélhetőleg összefut az a két csapat - mondjuk a fináléban.

"Hihetetlen népszerű a magyar együttes az IHF-ben, nagyon sokan gratuláltak már nekünk, hogy elődöntősek vagyunk, s reményüket fejezték ki, egyszer csak aranyérmet szerzünk már, mert nagyon kijárna" - mondta a főtitkár.

A múzeum egyébként valóban impozáns, A Berlitz 1999-es kiadású útikönyve szerint 2,7 millió tárgy található benne, s állítólag, ha csak tíz másodpercet szánnánk mindegyikre, akkor három és fél évbe telne végignézni, az összeset. A csapat kísérője, Igor még egy döbbenetes adattal szolgált, ha a palota szobáit egymás mellé raknánk, 23 kilométert kellene sétálnunk egyik végétől a másikig...

A százperces séta során a csapat nagy része fényképezett is, megörökítve (plusz száz rubelért, ennyibe került a fotójegy) a párját ritkító gyűjteményt.

A pihenőnap után kisebb lazaság következik, a hírek szerint a Németh András, Zsiga Gyula két kulcsjátékost pihentet majd az oroszok elleni középöntőn, s azoknak szavaz több bizalmat, akik eddig kevesebbet játszottak. A világbajnokság számunkra, másodszor majd szombaton kezdődik el.