Vágólapra másolva!
Gyönyörű kiadvánnyal szolgáltak a kézilabda-világbajnokság szervezői a médiának, amelyben a legfontosabb adatokat gyűjtötték össze a világbajnoksággal és a csapatokkal kapcsolatban.

Pincési László helyszíni jelentése Szentpétervárról

Szentpétervár polgármester-asszonya, Valentina Matyvienko és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség és az orosz szövetség két elnöke, Hasszan Musztafa, illetve Vlagyimir Grigorjev mellett még a hokilegenda, Alekszander Fetyiszov sportminiszter is írt beköszöntőt.

Utóbbi kiemelte: "Biztos vagyok benne, hogy a világbajnokság megtartja a barátság és sportszerűség versengését, s sok fényes, felejthetetlen momentumot ad majd szurkolóknak, játékosoknak és edzőknek egyaránt."

Most már csak a szurkolóknak kellene szólni, hogy legalább egyszer legyen az az ember érzése, valóban világbajnokságon van, s nem holmi háztömbkerülő versengésen.

Maga a CKK (sport- és koncertkomplexum), ahol a magyar válogatott szerepel, valóban csodás, az ember elvész a monumentális csarnokban, amelyet még akkor sem tud elképzelni teljes nagyságában, ha benne áll. A 25 ezer férőhelyes palotát, jelenleg középen fallal és függönnyel különválasztották, így két pálya fér el benne. Talán a világ egyik legnagyobb sportcsarnoka.

Forrás: [origo]


(S akinek a monumentalitás még mindig hihetetlen, csak egy adalék: a csarnokhoz a legközelebbi metrómegálló olyan messze van, hogy Budapesten simán beférne még egy állomás erre a távolságra).

A magyar válogatott a program szerint reggel 9-kor (helyi idő szerint 11-kor) edzett, a Korea elleni összecsapásra magyar idő szerint 17 órakor kerül sor. A nap nyitányaként Angola páholhatja el Ausztráliát, megszerezve első győzelmét, míg zárszóként Szlovénia és Norvégia lép pályára.