Vágólapra másolva!
A december 5-18-a között az oroszországi Szentpétervár ad otthont a XVII. nőikézilabda-világbajnokságnak. Az [origo] a helyszíni beszámolók és tudósítások mellett Siti Beáta, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának 136-szoros válogatott játékosának szakértő segítségére is számíthat. Siti ezúttal a Szlovénia elleni 27-27-es mérkőzést elemezte.

A meccs videoösszefoglalója

"Szörnyű vagy sikeres mérkőzés? Megítélés kérdése, én azt mondanám, nyertünk egy pontot, s nem veszítetünk. A találkozó megmutatta, a szlovének is csak emberből vannak, ahogy nekünk 50 percen keresztül megremegett a kezünk, úgy a rutinos Oder is elrontotta a büntetőt.

Húgommal, Esztivel sikerült három percet beszélni a találkozó után, azt mondta, a csapat 24 technikai hibát vétett a találkozó során. Ha ez az adat igaz, akkor azt kell mondanom, ezzel nemzetközi szinten el kellett volna buknunk a mérkőzést.

Ellenfelünk jól feltérképezett bennünket, tudták, hogy a kettes poszton lévő védőink ki-kilépnek, a meccs elején mentek is a passzok a beállósnak. Nekünk meg kimaradtak a helyzeteink, elpasszoltuk a labdákat, hiába lőttünk pontosabban a kapura, ha a mezőnyben annyit bakiztunk.

Szerencsénkre Freser legalább megijedt Pálingertől, ez kihatott teljesítményére, másik átlövőjük, Gyerepaszko viszont szétlőtt bennünket a második félidőben. Két dolgot emelnék ki, ami meglepett. Egyrészt, hogy eleinte mennyire nem tudtunk lépni arra a megoldásra, hogy Görbiczet emberfogással kivették a játékból, illetve, hogy miért nem próbáltuk meg szélességében megbontani a falat, s miért nem használtuk ki jobban szélsőinket, noha Németh Andrást hallhattuk a tévéközvetítésben, aki szintén ezt hiányolta.

Balogh Beánál biztosabb kezű játékos talán nem is kell, mégis kevesebb labdát kap. Sajnos magyar sajátosság, hogy kevés olyan átlövőnk van, aki nemcsak lövőkeze irányába tud előnyt szerezni, s passzolni. Amikor Eszti került jobbkezesként a jobbátlövő helyére, máris mentek szélre Balogh felé az átadások...

Az utóbbi két meccsen végig kapaszkodnunk kellett, ez sok erőt kivesz a játékosokból. Most egy nap pihenő következik, lehet regenerálódni.

A két soron következő ellenfélről annyit: Norvégia játéka nagyon tetszik nekem, de úgy érzem, azzal, hogy Nyberg és Hammerseng sérült, a belső poszt jelentősen meggyengült. Ha sikerül leindítanunk őket, s nem kell felállt fal ellen próbálkoznunk, akkor van reális esélyünk a győzelemre.

Korea stílusát nem szeretjük, játéktempójuk, dinamikájuk eltér a megszokottól. A lényeg, hogy az első 10-15 percben vegyük fel a ritmusukat, s addig nem lőnek szét bennünket, akkor nem lehet baj."