Vágólapra másolva!
A nőikézilabda-világbajnokságok teremsporttá válásától, azaz 1957 óta íródó történetének összmérlegét figyelembe véve egy arany, négy ezüst és három bronz a magyar válogatott teljesítménye. Németh András tanítványai ezúttal Oroszországban, Szentpéterváron tesznek kísérletet arra, hogy tovább gyarapítsák az éremkollekciót. Lássuk az előzményeket!

A világ egyik legnépszerűbb csapatjátéka gyakorlatilag csak Észak-Amerikában nem tudott igazából meghonosodni, igaz, kétségtelen, a szülőhazája Európa volt. A játék az elmúlt évszázad első éveiben kezdte térhódítását Európában, a kézilabdázás alapját a dán Handboold, a német Handball és a cseh Hazena képezte. Mindhárom lényege a labda kézzel való továbbítása volt.

A Hazenát az 1890-es évek elején Szlovákiában játszották, az első szabályokat 1906-ban írták le. A Handbold (dánul: kézilabda) Holger Nielsen tanár újítása volt 1898-ban, csak azért, hogy felváltsa valami a labdarúgást. A német Handball (vagy Torball) 1915-ben egy német tornatanár, Max Heiden fejében fogant meg.

E három sportág alapelemeit gyúrta eggyé 1919-ben, Berlinben, Carl Schelenz professzor, s máris létrejött a mai kézilabda. 1925-re teljesen elterjedt a kontinensen (az első válogatott mérkőzést a németek és az osztrákok vívták egymással), nem véletlen, hogy 1928-ra megalakult a Nemzetközi Amatőr Kézilabda Szövetség (International Amateur Handball Federation, IAHF), 1936-ban pedig bemutató sportágként az olimpián is debütált (a döntőben Németország 10-6-ra verte Ausztriát).

A férfiak első, 1938-as világbajnokságát (amelyet Németország nyert) tizenegy évvel később követte a hölgyek versengése. A nagypályás viadalon négy csapat indult Budapesten, s Magyarország veretlenül lett első: Ausztriát 7-2-re, Csehszlovákiát 4-1-re, Franciaországot pedig 7-3-ra győzte le az együttes.

1956-ban veretlenül lett harmadik a válogatott, majd egy esztendővel később, a jugoszláv vébén már teremben állhasson a dobogó második fokára. Az 1965-ös diadal negyvenéves évfordulóját éppen a közelmúltban ünnepelte az együttes és Török Bódog szövetségi kapitány.

1971 és 78 között az NDK uralta a mezőnyt, négy világbajnokság közül hármat megnyertek a keletnémetek (csupán 1973-ban a hazai pályán játszó jugoszlávok tudtak "közbeszólni"), így lett Hannelore Zober, Hannelore Burosch és Waltraud Kretzschmar a sportág háromszoros világbajnoka.

A magyar válogatott az NDK-sikerek évében mindig a harmadik helyen zárt, előrelépni az 1982-es, hazai világbajnokságon sikerült, ahol a Csík János vezette alakulat (Gódornéval, Sterbinszkyvel) végül ezüstérmet szerzett. A győztes az Igor Turcsin irányította Szovjetunió lett, amely Marina Bazsanova vezérletével három világbajnokságon is legyőzhetetlennek bizonyult.

A magyar együttes 1986-ban a nyolcadik lett, s következett a mélyrepülés. Az 1987-es bulgáriai B világbajnokságon a csapat a 3. lett, majd 1989-ben, Dániában a 13. (kimondani is borzalom, de csupán az amerikaiakat, a brazilokat és a portugálokat előzte meg az együttes).

A C csoportnál szerencsére nem volt lejjebb: az 1991-es olaszországi első hely után az 1992-es litvániai B kategóriás tornát is megnyerték Laurencz László tanítványai, hét szűk esztendő után ismét az élmezőnyben szerepelhetett a nemzeti csapat, s lett 7. a norvégiai vébén.