Társoldalunk:

Ladányival erősít az Újpest hokicsapata

2005.07.27. 8:19

Hosszú idő után végre négycsapatossá fejlődhet a magyar jégkorongbajnokság közvetlen élmezőnye, miután a DAC-Invitel és az Alba Volán-Fevita mellett a két fővárosi klub, a Ferencváros és az Újpest is megerősödve várja a 2005-2006-os szezont. Különösen igaz ez a lilákra, a klub ugyanis válogatott klasszisokkal erősített.

Korábban már nyilvánosságra került, az Újpest csapatát erősíti a következő idényben Horváth András, a dunaújvárosiak válogatott bekkje. Ezzel viszont nem ért még véget a nagyágyúk szerződtetése. Ugyan az Újpest titokzatos sajtótájékoztató-meghívója mindössze annyit közölt, hogy szerdán "az elmúlt 10 év legnagyobb átigazolását" fedik fel, a név már kiszivárgott.

Jövőre nemcsak Horváth, hanem Ladányi Balázs is lilára cseréli az eddigi piros mezt. "A hétvégén jutottunk végleges megállapodásra, egy évre írtam alá az UTE-hez" - nyilatkozta "Godó" a Dunaújvárosi Hírlapnak.

"Harminc felé közeledve kiszámíthatóbb anyagi körülményeket szeretnék magam mögött tudni, sajnos ezt Dunaújvárosban az utóbbi években nem kaptam meg. A fizetések rendszeresen késtek, a klub jelenleg is tartozik nekem. Dunaújvárosban születtem, tízéves korom óta itt játszom, elhihetik, nem volt könnyű döntés, de úgy éreztem, mindenképpen lépnem kell. Tájékoztattam a csapat vezetőit és a játékostársaimat is a döntésemről. Előbbiek nagyon meglepődtek, és egyáltalán nem örültek, utóbbiak viszont megértettek."

Ladányi elárulta, hogy Ancsin János, az Újpest egyik edzője (a másik Eduard Giblak) vette fel vele a kapcsolatot, akit játékosként még mindig a példaképének tekint.

A másik kérdőjel "megoldása" az újpesti honlap fóruma szerint Borbás Gergely lehet, az  Alba Volán-FeVita 23 éves válogatott csatára jövőre szintén újpesti mezben korcsolyázhat jégre.

A csapat egyébként két hetes pihenőt követően szerda délután kezdi meg a munkát, vasárnapig száraz edzéseken vesznek részt a játékosok, a jeges tréningek augusztus 1-től következnek.

Az edző stáb szlovák szakemberrel erősödött, Szakács Ferenc távozásával Juraj Pazicky veszi át a junior-, az ifi- és a serdülőcsapat edzéseit. A 48 éves tréner játékosként szerepelt a csehszlovák válogatottban, edzőként pedig Poprádon, Besztercebányán és Zólyomban is dolgozott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK