Vágólapra másolva!
Harmadik csoportmeccsét is megnyerte a magyar nőivízilabda-válogatott, így százszázalékos teljesítménnyel végzett a B betűjelű kvartett élén, s jutott be közvetlenül a legjobb nyolc közé.

B csoport, 3. forduló:
Magyarország - Spanyolország 8-5 (2-1, 0-1, 3-2, 3-1)
a magyar góldobók:
Kisteleki 3, Pelle, Drávucz, Benkő, Stieber, Zantleitner 1-1

A csoportelsőség múlott a csütörtöki magyar-spanyol összecsapáson, s erre a Faragó Tamás irányította gárdának azért is kínálkozott riválisánál jobb esélye, mert a gyengécske kínai együttes után (18-4) a világbajnoki címvédő amerikaiakat is legyűrte (9-8), míg a spanyolok és a tengerentúliak válogatottjának találkozója döntetlennel zárult.

Az utóbbi időben rengeteget fejlődött spanyol női póló reprezentánsai ellen Pelle Anikó szerzett vezetést, de az első negyedben kiharcolt 2-1-es előny megtartásához Kisteleki Dóra "találékonysága" mellett az is kellett, hogy Horváth Patrícia 4 méterest hárítson.

A második hét percben vérszegény támadójáték jellemezte mindkét csapatot, az ellenfél azonban "lelt" egy gólt, s egyenlített, mi több, a harmadik negyed elején a vezetést is átvette (2-3). Drávucz Rita szíve és keze azonban a helyén volt (3-3), Benkő Tímea pedig már újfent a magyar válogatottat juttatta előnyhöz (4-3), spanyol emberelőny után azonban megint egál lett az állás.

A csapatkapitány Stieber Mercedes a legjobbkor villant (5-4). A záró játékrészben egymás után kétszer is spanyol emberelőny következett, Horváth azonban mindkétszer ziccert hárított, az utóbbi támadást követő ellenakció végén pedig Kisteleki ejtett pompásan (6-4).

Kevéssel később Zantleitner remekelt hátvéd létére csatárerényeket is csillogtatva (7-4), és bár a spanyolok még szépítettek, Kisteleki harmadik találata, s ezzel a 8-5-ös győzelem csoportelsőséget, egyszersmind azonnali negyeddöntőt ért.

Ráadásul az első hely még azzal a hozadékkal is jár, hogy a hétvégén pihenhet a Faragó-csapat, amelyre legközelebb hétfő este vár feladat: meccs, egyelőre ismeretlen ellenféllel, már a legjobb négy közé jutásért.

A csoport másik mérkőzésén:
Egyesült Államok - Kína 18-2

A B csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Egyesült Államok 3, 3. Spanyolország 3, 4. Kína 0

További eredmény:
C csoport:
Oroszország - Új-Zéland 13-1

A nőknél, miként a férfiaknál is, a négy csoport győztese egyből a negyeddöntőbe lép tovább, míg a további négy kiadó helyért a csoportmásodikok és -harmadikok csapnak össze egyenes kieséses rendszerben, vagyis a párharcok győztesei a nyolc között folytathatják, míg a vesztesek az alsóházban, a 9-12. helyért.