Vágólapra másolva!
1400 méter magasan, a Magas-Tátra gyöngyszeme, a Csorba-tó partján edzőtáborozik immár egy hete a magyar nőikosárlabda-válogatott. Jövő péntekig tart az összetartás Sterbenz Tamás szövetségi kapitány vezetése alatt, s az eddigi tapasztalatok alapján erős csapat kezdi majd meg az Európa-bajnoki pótselejtezőket augusztus 7-én Lengyelország ellen.

A Lipótszentmiklós-Poprád országúton lehet megközelíteni a magyar turisták által is jól ismert hegyvidéki üdülőhelyet, tíz kilométeres szerpentin vezet a kristálytiszta vizű, a legforróbb kánikulai napokon is legfeljebb csak 19 fokosra felmelegedő tóhoz. Ez a szerpentin azonban a halál, a pusztulás ösvénye, mert azon a szakaszon vezet keresztül, amelyet a tavaly november 19-ei szélvihar a földdel tett egyenlővé. Gyökerestől kicsavart, évszázados fenyőóriások ezrei borítják a lecsupaszított hegyoldalakat, mintha egy óriás buldózer tarolta volna le földrészünk egyik legszebb nemzeti parkját.

Fent a tónál már minden épségben megmaradt, itt kedvükre túrázhatnak, végezhetik a tókerülő futásokat Cserny Rékáék. A Csorba-tó kerülete 2,5 kilométer, naponta kétszer kerülik meg futva a tengerszemet, aztán következhet a tornatermi foglalkozás.

A helyszín kiválasztása dr. Laczó Jenő érdeme. A kassai illetőségű egyetemi docens, a pozsonyi testnevelési főiskola tanára - jelenleg főállásban az MKB-Euroleasing Sopron erőnléti edzője - valaha a Ruzomberok kétszeres Euroliga-győztes csapatával, majd később a Slovan Bratislava szlovák bajnok hokisaival, s megannyi válogatott szlovák atlétával is táborozott már itt a felhők között, s most a magyar kosarashölgyek is csak az áradozás hangján beszélnek a mesebeli környezetről.

Forrás: [origo]


Három kulcsszereplő most még nincs itt, Iványi Dalma csak a WNBA-alapszakasz befejeztével csatlakozik a társakhoz, a nevelő Béres Tímea augusztus 2-án, Károlyi Andrea pedig július 18-án kapcsolódik be a közös felkészülésbe.

"Mindhármuktól konkrét ígérettel rendelkezem, s velük olyan erősek leszünk, hogy bizakodom a sikeres szereplésben. Lengyelország és Finnország a két ellenfelünk a csoportban, az első jut tovább, s vív körmérkőzést immár Bursában a másik két csoport győztesével. Összesen egy gárda kvalifikálja magát, ha ez az egy mi vagyunk, akkor Franciaország, Csehország, Lettország, Görögország és Németország lehet még ott a tizenkettes döntő egyik hatos csoportjában. Ha már egyszer eljutottunk az Eb-re, akkor ott viszonylag könnyen beverekedhetjük magunkat a legjobb nyolc közé" - mondta Sterbenz Tamás szövetségi kapitány, rámutatva, hogy a legutóbbi, 2003-as Európa-bajnokság negyedik helyezettje, Lengyelország végzetesen meggyengül a Connecticut Sun csapatánál szeptember elejéig elfoglalt 218 centis, 101 kilós center Margo Dydek és a sérült dobógép, Agnieszka Bibrzyczka kiesésével.

Sterbenz a Csorba-tó partján remekül kamatoztatja az amerikai edzőlegenda Tex Winter minapi, magyarországi előadás-sorozatának tapasztalatait. A Chicago Bulls és a Los Angeles Lakers csapatánál összesen hat NBA-bajnoki aranygyűrűt eredményező háromszög-támadás jól alkalmazható nőkkel is.

Forrás: [origo]

"A második héten már a védekezési formációk, a zónázás, no és a támadási variációk sulykolásán lesz a hangsúly, hogy aztán július 21-én, Kassán lejátsszuk első felkészülési mérkőzésünket a szlovák válogatottal. Összecsapunk még kétszer a horvátokkal, Lorient-ben hármas tornán veszünk részt a franciákkal, lengyelekkel és a kanadaiakkal, majd augusztus 7-én jön az első pótselejtező meccs Krakkó közelében. Ha a mostanában tapasztalt elsöprő lelkesedés és eredményes tanulás csak feleannyira sikeres játékkal párosul, akkor ismét ott lehetünk az Eb-döntőben" - vonta le a következtetést a kapitányi tisztséget január óta betöltő szakvezető, külön kiemelve a keresztszalag-műtétje után lábadozó, a Pécshez tartó Vajda Anna önfeláldozását. Az exsoproni bedobó ugyan még nem edzhet, de már fontosnak érezte, hogy ott legyen társnőivel a magaslati táborban.

A Csorba-tó partján edzőtáborozó keret:
hátvédek: Englert Orsolya (DKSK), Fegyverneky Zsófia (MiZo-Pécsi VSK), Németh Bernadett (Zala Volán), Török Szilvia (Szeged)
bedobók: Hagara Zsuzsa (BSE), Szakács Ildikó (MiZo-Pécsi VSK), Kovács Krisztina (BEAC), Czukor Tünde (Szekszárd)
centerek: Cserny Réka (MKB-Euroleasing Sopron), Papp Krisztina (BSE), Újhelyi Petra (Ramat Hasharon), Horváth Zsófia (MKB-Euroleasing Sopron), Horváth Zsuzsa (BSE).

Ch. Gáll András