Társoldalunk:

Újpesti hokitorna világbajnokokkal

2005.06.15. 11:18

Rangos válogatott jégkorongtornának ad otthont novemberben az Újpest Megyeri úti jégcsarnoka.

A szövetség még nem hozta nyilvánosságra, mely három csapatot látja vendégül a magyar gárda, azonban az sem kizárt, hogy az idén világbajnok Csehország, valamint a 2002-ben vb-aranyérmes Szlovákia is ellátogat Budapestre.

Joós Zoltán, a házigazda klub szakmai igazgatója elmondta, hogy tárgyalnak az orosz válogatottal is. "Ha a tengerentúlon, az NHL-ben beindul a szezon, akkor a vendégek értelemszerűen nem a legerősebb összeállításban lépnek pályára, viszont így is garantált a magas színvonalú játék. A torna illeszkedik a klub fennállásának 120. és a szakosztály megalapításának 75. évfordulójára rendezendő programsorozatba." Érdekes, hogy Újpesten még soha sem játszott a felnőtt magyar válogatott.

A szlovákok érkezése még nem biztos, az viszont igen, hogy Frantisek Hossa lesz továbbra is a szlovák jégkorong-válogatott vezetőedzője. Mostani szerződése május végén járt le. A szakvezető egy rádióadónak nyilatkozta, hogy nem volt könnyű döntenie.

"Már három éve vagyok a válogatottnál, és érzem, milyen nehéz lelki teherrel jár. Mégis úgy döntöttem, hogy az olimpiai ciklus végéig maradok. Bízom benne, hogy ennek nem lesz semmilyen akadálya" - nyilatkozta Hossa, aki 2003 szeptembere óta ül a szlovák válogatott kispadján, és három világbajnokságon irányította védenceit.

(MTI) / [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK