Vágólapra másolva!
Idén mindent besöpört az Atomerőmű SE férfikosárlabda-csapata: előbb a Magyar Kupát, majd vasárnap a bajnoki aranyérmet is sikerült megnyernie Zsoldos András edző gárdájának. Emellett most már bátran kimondhatjuk: a huszonegyedik század legjobb magyar férfikosár-gárdája a paksi alakulat, hiszen 2002-ben és 2005-ben bajnokságot, 2001-ben, 2003-ban és 2005-ben Magyar Kupát nyert, s van két bajnoki ezüstje is az utolsó hat évből.

Pedig sok minden a Duna-partiak ellen szólt a Debreceni Vadkakasok elleni fináléban. Például a George Washington University egykori sztárjának, a csapat vezéregyéniségének, Chris Monroe-nak a súlyos lovaglóizom-sérülése, aminek következtében a zseniális dobóhátvéd nem léphetett pályára a döntő utolsó három meccsén, így vasárnap este sem.

Játszott viszont Kiss Zsolt, ez a teljesen ismeretlen, huszonhat éves, 192 centis fiatalember, aki megragadta a kínálkozó lehetőséget, és 16 pontjával, remek, összeszedett játékával a győztes csapat legjobbjának bizonyult az ötödik összecsapáson, s akit megválasztottak a vasárnapi csata MVP-jének is.

"Talán senki sem hiszi el, de igaz: csak tizenhét évesen kezdtem el kosarazni, a gimnázium harmadik osztályában" - mutatkozott be a szegedi fiatalember, aki két éve játszik Pakson.

- Mit érzett, amikor megtudta, hogy vasárnap is a kezdő ötösben kap helyet?
- Felszökött az adrenalin-szintem, s éreztem, hogy itt a nagy lehetőség. Ezúton is szeretném elmondani, mennyire hálás vagyok Zsoldos András edzőnek, amiért bízott bennem.

- Mivel verték meg a Debrecent?
- Kiegyensúlyozott volt a csapatteljesítményünk, öten is tíz pont fölött dobtunk, míg odaát csak Anzulovic ért el kétszámjegyű eredményt 23 pontjával. S talán jobban is akartuk az aranyérmet, meg aztán itt volt a csodálatos közönségünk.

- Mit érez most?
- Úgy érzem, álmodom. Meg aztán most azt szeretném, hogy folytatódjon a bajnokság - alighanem egyedül vagyok így ezzel, hiszen roppant hosszú volt a szezon. Én azonban a végén kaptam meg a lehetőséget edzőmtől és a sorstól.

- Eddig a pillanatig senki sem ismerte, most meg hős lett...
- Remélem, fordulópont ez pályafutásomban. Eddig nem is mertem a válogatottságra gondolni, de most talán...

Sitku Ernő 33 évével a Paks egyik legrutinosabb kosarasa. Fura helyzet: tavaly még a Debrecen játékosa volt.

- Mi a titkuk?
- Az, hogy minden meccsen más lép elő vezérré. Az első két mérkőzésen Monroe, a harmadikon jómagam, most meg Kiss Zsolt. Igazi csapat vagyunk, csupa nagybetűvel.

- Azért a rutin sem árt...
- Persze, Mészáros Zalánnal és Zsoldos Bandival négy bajnoki aranyérem részesei voltunk a Honvéd csapatával, Czigler Laci is régi motoros, mi négyen már annyi bajnoki döntőben voltunk ott, hogy nem is tudom összeszámolni.

- Láttam, a kisfiával a karjában ünnepelt, Wayne Smith pedig az egyik rajongóját, egy másik kisfiút emelt a magasba. Tényleg olyanok, mint egy nagy család. Pár évvel ezelőtt még a lottó ötöst is együtt találták telibe.
- Ez tényleg egy csodálatos közösség, azt hiszem, ez a mi igazi titkunk.

Ch. Gáll András