Vágólapra másolva!
A Győri Graboplast ETO KC hatgólos előnyt szerzett a vendég Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata ellen a nőikézilabda-EHF-kupa történetének első, tisztán magyar érdekeltségű döntőjének nyitó mérkőzésén.

női EHF-kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Győri Graboplast ETO KC - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 27-21 (14-11)
Győr, 2200 néző
v: Liachovicius, Paskevicius (litvánok)
gól: Vérten 7, Görbicz 7/3, Gogirla 6/2, Djokic 3, Bradeanu 2, Mehlmann 2, illetve Balogh 8/1, Tápai 4/1, Kenyeres 3, Siti 2, Őri, Lőw, Uljanics, Vaszari 1-1
hetesek: 7/5, illetve 4/2
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Az első, tisztán magyar érdekeltségű nemzetközi kupadöntőt természetesen telt ház, 2200 néző várta a Magvassy csarnokban. A győriek számítottak esélyesebbnek, hiszen az idényben mindhárom alkalommal legyőzték riválisukat a bajnokságban, ráadásul már megnyerték a Magyar Kupát, és még a bajnoki címért is harcban állnak.

Az ETO ezt megelőzően háromszor szerepelt az EHF Kupa fináléjában (1999-ben, 2002-ben és tavaly), de mindig alulmaradt, mégpedig úgy, hogy rendre dán alakulatokkal találkozott, és az első találkozónak ő volt a házigazdája. A Cornexi ugyanakkor ezt megelőzően még soha sem jutott el nemzetközi sorozat döntőjébe.

1-5. perc: a két csapat egymás elleni párharcainak legeredményesebbje, Gogirla büntetőből kezdte a gólgyártást, majd egy másik légiós, Djokic folytatta. Siti - aki pályafutása során már kétszer nyert EHF-kupát, ráadásul egyszer, a dán Ikasttal a Győr ellenében is - szépített, majd az ő passzából Balogh egyenlített. Djokic ejtésből megint villant, aztán Balogh lövését védte Petróczi.

6-10. perc: a Vérten lerántásáért megítélt büntetőt Gogirla dobta a csereként beállt Fekete érintésével a hálóba, a túloldalon pedig megint védett a hazai kapus. A győriek irányítója, Görbicz dobott nagy gólt (5-2), azonban Balogh szép csavarásával csökkent a különbség. Gogirla változatlanul sokat próbálkozott, egyik kísérlete a kapufáról pattant ki éppen Vérten elé, aki nem hibázott. Balogh viszont sorozatban járt túl az ellene védekező Görbicz eszén. Gogirla aztán büntetőt rontott, Tápai viszont könyörtelen volt (6-5), ráadásul Kovacicovát kiállították.

11-15. perc: Görbicz emberhátrányban, távolról, estében parádés gólt szerzett, majd Petróczi először tudta védeni Balogh szélről leadott lövését, és az ellentámadást Vérten zárta sikerrel (8-5). Kenyeres aztán létszámfölényben betalált, de ezzel kiegészült az ETO. Tovább faraghatott volna hátrányából a vendéggárda, de Korgyuk lövése gyenge volt, majd Balogh kapott kétperces kiállítást. Gogirla ezt kihasználta, a túloldalon Őri követett el lépéshibát, és a hazaiak másik román légiósa, Bradeanu is feliratkozott a góllövők közé (10-6), majd elveszettnek hitt labdát szerzett.

16-20. perc: Gogirla nagy erejű lövése fölé szállt, a másik oldalon pedig Siti átadási kísérletét fülelték le, azonban Bódi lövése nem okozott gondot Sugárnak. De nem volt nagyobb baj, majd Korgyuk a felső lécre pattintott. A gyors győri támadások egyike megint büntetőt eredményezett, ebből Görbicz 11-6-ra módosította az állást. A Cornexi hullámvölgybe került, és egy újbóli labdaszerzés után Vérten talált be. Nem volt meglepő, hogy Szabó Edina, a vendégek edzője időt kért. Hiába, Kenyeres ejtési kísérletét Petróczi húzta le, míg Mehlmann távolról betalált (13-6). Változatlanul bizonytalan volt támadásban a fehérvári alakulat, sőt Tápai hétméteresét lábbal védte Petróczi.

21-25. perc: Bódi büntetése elején Balogh volt eredményes, majd Sugár védett, de Kenyeres is rontott az ellentámadásnál. Ekkor a Győr kért időt. Mindkét csapat sokat kapkodott ebben a szakaszban. A hazaiakra az sem hatott nyugtatólag, hogy Mehlmann távolról betalált (14-7). Tápai védőfalon áttörve csökkentette a lassan hízó különbséget, majd később maga kapkodott.

26-30. perc: Gogirla hosszú idő után megint próbálkozott, de a kapufát találta telibe, később pedig Siti lövése akadt el a győri hálóőr lábában. Tápai harcolt ki büntetőt, amit Balogh váltott gólra. Az ETO elfáradhatott, mert Djokic is hibázott, a kontrából pedig a frissen pályára lépő Vaszari volt eredményes. Vérten lövése is elhalt Sugár testén, majd a szünet előtti utolsó másodpercben Balogh megint gólt dobott, vagyis csapata megszakítás nélkül négyszer talált be.

31-35. perc: a szünet után a sokat mozgó Gogirla Djokicot hozta kihagyhatatlan helyzetbe, majd Sitit kellett ápolni. Korgyuk továbbra is el volt átkozva, Petróczi újból túljárt az eszén. Gogirlának viszont szerencséje volt, az elé vágódó labdát dobta a hálóba (16-11). Siti a kapus lába között talált be messziről, kisvártatva pedig Balogh már a hetedik gólját szerezte. A Cornexi is egyre keményebben védekezett, ebből először Mehlmann kapott ízelítőt.

36-40. perc: a túloldalon Vértent állították ki, azonban Gogirla mit sem törődött az emberhátránnyal, mert megint megvillant. Kenyeres - akár csak korábban - ismét jelezte társainak, miként kell létszámfölényben játszani, mert előbb maga dobott gólt, aztán labdát lopott. A kitörni szándékozó Bódit Siti gázolta el kétperces büntetést érően. A hétméterest Görbicz ugyan kihagyta, de a visszapattanóból nem hibázott. A következő támadásnál pedig a vonalról megint megvillant.

41-45. perc: Korgyuk sokadik labdáját adta el (aztán lecserélték), és Vérten háromszor is lerohanásból talált be (22-14). A sorozatban ötször eredményes Győr soha nem látott mértékű előnyénél Szabó megpróbálta rendezni a vendégjátékosok gondolatait, és helyre állítani megcsappant önbizalmukat. Az időkérést követően Tápai szép passzt adott Baloghnak, akinek nem volt nehéz dolga. Kimaradt akciók után hasonló volt a felállás, csak most Siti átadása landolt Uljanics kezében, és a légiós csökkentette a jelentős hátrányt (22-16).

46-50. perc: Sugár is egyre jobban védett, és ez tartást adott a többieknek. Tápai harcolt ki büntetőt, Balogh pedig furcsa módon rontott, illetve Petróczi karral hárított. Igaz, Kenyeres kijavította társa hibáját. A Cornexi kicsiny fellángolása Őri kiállításával vagy inkább Görbicz hetesével véget ért. Ebben a periódusban mindkét gárda hullámvölgyben volt, és a durva szerelések jellemezték a játékot.

51-55. perc: Görbicz ellen Kenyeres szabálytalankodott, és máris ült le a képzeletbeli büntetőpadra. Az előnyben Vérten talált be, de a csereként beállt Lőw a szélről szép gólt dobott. A nagy lövőerejű Gogirlára nem léptek ki a vendégvédők, és ez hiba volt. Őri pattintott lövését nézte el Petróczi (25-19).

56-60. perc: a hajrát Görbicz térdsérülése vezette be, Sugárral ütközött. Aztán egy nézőtérről bejövő sípszó miatt Siti leállt, a bírók pedig elvették tőle a labdát. A kontránál Gogirla harcolt ki büntetőt, Görbicz pedig ezt értékesítette. Tápai gyorsan csökkentette a hátrányt, majd az utolsó percben megint betalált a győri kapuba (26-21). A hazaiak időt kértek, és Bradeanu a szélről, kiszorított helyzetből a jobb felső sarokba lőtt.

Az izgalmasnak ígérkező visszavágót jövő vasárnap 16.45-kor rendezik a székesfehérvári jégcsarnokban.

Róth Kálmán, a győriek vezetőedzője:
"Nem értem, miért gondolták azt a játékosaim, hogy már az első mérkőzésen el kell dönteni a kupa sorsát. Ha egy kicsit nyugodtabbak vagyunk, akkor nem torpanunk meg hatgólos előnynél, hanem növeljük a különbséget, és akkor már nem lenne izgulnivaló a visszavágón. Mindenesetre ez a siker is elég lehet ahhoz, hogy három sikertelen EHF-kupa-döntő után végre Győrbe kerüljön a trófea!"

Szabó Edina, a székesfehérváriak vezetőedzője:
"Voltak olyan periódusaink, amelyekben sokat hibáztunk, és ezért lett ekkora a vereség. Úgy gondolom, a hatgólos különbség ledolgozható, viszont ehhez maximális fegyelemre lesz szükség. Sajnos néhány játékos nem volt formában, a második találkozón azonban mindenkinek teljes odaadással kell pályára lépnie. Nagyon szeretném, ha fiatal csapatunk története első kupadöntőjén sikert érne el."