Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását a francia nőikézilabda-válogatott két világbajnok játékosa, Véronique Pecqueux-Rolland és Estelle Vogein. A két kézilabdázónő a továbbiakban csupán klubjában, a Besanconban, illetve a Metzben kíván pályára lépni.

Pályafutása során kétszer nyert francia bajnokságot (1998, 2003), kétszer Ligakupát (2003, 2004), egyszer francia kupát (2003). A francia válogatottban 1993. március 12-én mutatkozott be, összesen 244 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt, s 742 gólt szerzett.

Legnagyobb sikereként világbajnoki arany- (2003) és ezüstérmet (1999), valamint Európa-bajnoki bronzot (2002) nyert. Tagja volt a sydneyi olimpián hatodik és Athénban negyedik helyen végzett válogatottnak - mindkét ötkarikás játékokon őt választották a torna legjobb beállósának.

"Az Európa-bajnokság után sokat beszéltem a férjemmel arról, hogyan tovább. Végül úgy döntöttem, nem szerepelek többet a válogatottban. Tudni kell a megfelelő pillanatban visszavonulni, ez az idő most elérkezett. Nagyon nehéz kimondanom, mert sokat jelent a nemzeti mez számomra. Beszéltem Olivier Krumbholz szövetségi kapitánnyal is, aki megértette a döntésemet" - nyilatkozta Pecqueux-Rolland.

"Olyan játékos volt, akire még a legnehezebb pillanatban is biztosan lehetett számítani. Visszavonulásával nagy űrt hagy maga mögött" - mondta Krumbholz.

"Magamban már a decemberi Európa-bajnokság után meghoztam a döntést, s befejezem a szereplést a nemzeti csapatban" - nyilatkozta a másik nagy búcsúzó, Estelle Vogein. A 28 éves játékos 105 alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben, s 151 gólt szerzett.

Vogein a továbbiakban szintén klubkötelezettségének szeretne eleget tenni, ennek megfelelően újabb egy évvel meghosszabbította szerződését a Metz csapatával.