Vágólapra másolva!
A Dunaújváros-Invitel és a döntőről végül lemaradó ÚTE-Karzol Trans szerezte a legtöbb, a fináléban pályaelőnnyel rajtoló címvédő Alba Volán-Fevita pedig a legkevesebb pontot a jégkorong ob I Borsodi Liga rájátszásában.

A Megyeri útiaknak csak az utolsó fordulóban kellett lemondaniuk arról az álomról, hogy 1992 után ismét bejussanak a döntőbe. A fővárosi és a dunaújvárosi együttes a hat-hat playoffos mérkőzésén összesen 11 pontot gyűjtött a lehetséges 18-ból.

A székesfehérváriak viszont csupán hat pontot szereztek, és egyetlen összecsapásukat sem nyerték meg a maximális három pontot érően 60 perc alatt. Azonban a jó alapszakasz végül is összesítésben első helyet és vele döntős pályaelőnyt ért.

Az NHL-es kanadai sztárokkal - Rob Niedermayerrel és Jason Strudwickkal - erősített Ferencváros remekül kezdett a rájátszásban, első három összecsapásán hét pontot szerzett, a további három felvonásban viszont csak egyet.

A kiélezett küzdelemre jó példa, hogy a 12 mérkőzésből hat a hosszabbításban dőlt el, háromszor a hazaiak, háromszor pedig a vendégek nyertek ráadásban. A négy győzelemig tartó Alba Volán-DAC döntő és a három diadalig tartó ÚTE-FTC bronzcsata egyaránt csütörtökön kezdődik.