Vágólapra másolva!
Vasárnap kiderül, okkal várta-e az élre megfiatalított és átalakított csapatát a női vízilabdázók madridi világbajnoki selejtezőjében Faragó Tamás. A szövetségi kapitány a hétfői elutazás előtt leszögezte: nem éri be "csak úgy" a négy közé jutással, a cél egyértelműen a kvalifikáció megnyerése, jóllehet a negyedik pozíció is elegendő a részvételhez a júliusi montreali vb-n.

Az olimpiai bajnokból lett szakvezető 13 játékossal kelt útra délelőtt a spanyol fővárosba, ahol keddtől csütörtökig két kvartettben vívják az érdekeltek a csoportmeccseket, majd a péntek-szombati keresztbejátszások után következnek vasárnap a harmadik helyről, illetve az elsőségről határozó összecsapások.

Az athéni olimpiai hatodik helyezett gárdából kilencen maradtak: a kapus Tóth II. Andrea mellett nyolc mezőnyjátékos, Györe, Kisteleki, Szremkó, Drávucz, Pelle, Stieber, Valkay Á. és - a beteg Zantleitner helyébe az utolsó pillanatban beugró, amúgy Faragót már újdonsült technikai igazgatóként segítő - Tiba.

A csapatnévsor:
kapusok: Horváth Patrícia, Tóth II Andrea
mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Tiba Zsuzsanna, Tomaskovics Eszter, Tóth I Andrea, Valkay Ágnes.

A két négyes összetétele és a magyarok csoportmeccsei:
A csoport: Magyarország, Fehéroroszország, Franciaország, Németország
B csoport: Hollandia, Spanyolország, Csehország, Ukrajna

március 8., kedd:
Magyarország - Fehéroroszország 17.30

március 9., szerda:
Magyarország - Franciaország 17.30

március 10., csütörtök:
Magyarország - Németország 19 ó