Vágólapra másolva!
Kedden távozott a Nyíregyházi AB-Vill KC férfikézilabda-csapatának olimpiai bajnok horvát trénere, Zlatko Saracevic. A válásról egyik fél sem kívánt nyilatkozni.

Nagy reményekkel vágott neki az idei férfikézilabda-bajnokságnak a Nyíregyházi AB-Vill KC együttese, amely szezon előtt a távozó Kovács Mihály helyére igazi világsztárt szerződtett edzőnek, Zlatko Saracevicet.

A bajnokságban aztán nem sikerült már villogni, a pofonok után kisebb problémák adódtak a játékoskerettel is, távoztak játékosok, a Nyíregyháza viszont nem tudott megújulni. A Kupagyőztesek Európa Kupájában a horvát Medvescak Zagreb megoldhatatlan feladatot jelentett, a hazai pontvadászatban pedig 13 forduló alatt mindössze tíz pontot sikerült összegyűjteni, ezzel a csapat a nyolcadik helyen szerénykedik.

"A csapat és a vezetőség úgy értékelte a helyzetet, hogy jobb, ha más felállásban dolgozunk a jövőben. Ezért az a döntés született, hogy Zlatko Saracevic távozik a kispadról" - nyilatkozta a Szabolcs Online-nak Ignéczi Ferenc ügyvezető, aki elmondta, szeretnék a válás békésen, sárdobálás nélkül rendezni.

"December végén szerettem volna távozni, akkor azt az ígéretet kaptam a vezetőségtől, hogy javítanak a körülményeken. Azóta jó néhány hét telt el, és semmi nem változott, sőt rosszabb lett a helyzet" - mondta Saracevic.

Saracevic korábban 1983 és 1999 között tizennégy horvát bajnoki címet nyert, kétszer volt tagja BEK-győztes együttesnek, 1996-ben, Atlantában olimpiai bajnok, 1994-ben, Portugáliában Eb-ezüstérmes, 1995-ben, Izlandon vb-bronzérmes volt. 2001/2002-ben a Fotex együttesével magyar bajnoki címet szerzett, s tagja volt a Magyar Kupa-győztes és a BL-döntős együttesnek is.