Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) vezető testületének szerdai döntése értelmében nem Montreal lesz a házigazdája az idei vizes világbajnokságnak.

A FINA február 13-i határidővel új pályázatot írt ki a lebonyolításra. Erre azért is szükség volt, mert az eredeti helyszínkiválasztás során Montreallal szemben egyetlen szavazattal alulmaradt kaliforniai Long Beach, amely a közelmúltban többször jelezte, hogy kész lenne a kanadai nagyváros helyére beugrani, az AFP információja szerint végül mégis elállt a rendezési szándékától.

A montreali lebonyolítás azért esett kútba, mert a szervezők a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudták megoldani a pénzügyi nehézségeket, s a legutóbbi adatok szerint is több millió dollár - egyes források alapján 8, mások szerint 5 - hiányzott a költségvetésből.

A kanadai szövetség (AFC) legutóbb 500 ezer dollárt ajánlott fel, hogy ezzel is jelezze: mindenképpen szeretné, ha Kanadában lenne az úszó-, műúszó-, műugró- és vízilabda-vb, mégpedig a tervezett időpontban, július 17. és 31. között.

Az anyagi gondokról már hetekkel ezelőtt cikkezett a sajtó, s a beszámolók szerint decemberben még 14 millió dolláros deficit mutatkozott a vb büdzséjében. A bevételi oldalon jelentős hiány volt, ugyanis nem haladt a jegyértékesítés, s a kellő szponzori háttér sem volt meg. A vb szervezői gyorssegélyért folyamodtak és újabb támogatókat próbáltak keresni, de érdemben mit sem változott az egyre aggasztóbb helyzet.

Főképpen azért nem, mert a kanadai kormány, egyszersmind Québec tartomány vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy a vizes világbajnokság 36 millió dolláros összköltségvetéséből már így is több mint 23 milliót tesz ki az állami szerepvállalás, közpénzből többet egy centtel sem adnak a szervezőknek.

Gyárfás Tamás, az Európai Úszó Liga, a LEN kommunikációs vezetője, illetve a magyar szövetség elnöke többek között arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már két főváros is bejelentkezett a rendezésre, Athén és Moszkva örömmel lépne Montreal helyébe. Az új helyszínt február 15-én jelöli ki a FINA.